2014. március 4.

Új kedvencek Kaliforniától Romániáig

Aki még nem volt borfesztiválon, bormustrán, elképzelni sem tudja, mekkora teher rakódik az emberre abban a pillanatban, ahogy beteszi lábát az eseményre. Amerre a szem ellát, szépséges részletekbe bocsátkozó szőlőlevek, népszerű borászatok, ropogós savszerkezetek, harsogó tanninok, óriási testek, hosszú lecsengések: maga a megtestesült rezveratrol-mennyország. És akkor jön a gond, választani kellene.
Vegyük például a legutóbbi hacacárét, a Vince Budapest Wine Show-t. 160 borászat 1000 tétele kínálgatta magát. Ennyi bort akkor sem tudnék végigkóstolni egyetlen hétvége alatt, ha a mandulámat, a lépemet és egyéb nélkülözhető szervemet is májra cseréltetném, s valamennyi egyszerre, nagyüzemben bontaná az alkoholt és méregtelenítené szervezetemet. Ezen a szeánszon ráadásul csak azok a pincészetek állíthattak ki, akik a Vince magazin valamelyik tesztjén szereztek már négy vagy ötcsillagos minősítést.
Egyetlen taktikát alkalmazhattunk: kérdezgetés, kíváncsiskodás, érdeklődés, véleménycsere. A kapott információkat elraktároztuk, felhasználtuk, az eredmény pedig egy óriási élmény.



Az első fülesünk a chilei Errazuriz Pincészet 2013-as Sauvignon blanc-ja volt. Szeretem azt a fajtát, hálaajóégnek sokféléhez volt már szerencsém, de amit ez a bor produkált, olyat még sosem tapasztaltam. Az egreses-citrusos-grapefruitos alkoholpára olyan intenzív erővel támadt, hogy azonnal hátrahőköltem, s perceken át csak szimatoltam, mert nem akartam hinni a csinos kis orrocskámnak. Érdekes módon a fajtára oly jellemző bodzavirág illat itt még mutatóban sem volt, csak a citrusok, de azok több kamionnal. Ezen a körülöttem állók is meglepődtek, de később már csak az érdekelt minket, hogy ízében is hozza-e ezt a különlegességet. Hozta. Nagyon friss, gyümölcsös íz, frappáns savakkal, közepes testtel, hosszú nyammogással a végén.



S ha már sauvignon blanc, akkor maradjunk annál – döntöttük el, de csak azért, mert a következő asztalon, egy másik földrész két formás palackja mosolygott ránk. Az új-zélandi Villa Maria borászat két sauvignon blanc-ja között a különbség mindössze annyi volt, hogy az egyik organikus ültetvényről származott, így megkóstolhattuk a fajta hagyományos és bio változatát is. Marlborough Új-Zéland legjobb adottságokkal rendelkező borvidéke, így kíváncsiak voltunk a borokra nagyon. Itt már jött a bodza a citrom és a zöldalma mellé, a biobornál viszont nem tudtuk azonosítani azt a bizarr, ám jellegzetes virágillatot. Volt, aki violára tippelt, volt, aki egyszerűen csak herbának hívta, volt, aki gyöngyvirágnak becézte. Egy botanikus valószínűleg azonnal rávágta volna a helyes megfejtést, de épp nem volt egy sem a közelünkben. Finom volt egyébként mindkettő, olyan borok, amilyeneket bármikor szívesen emelnék le a polcról, bár néhány év múlva emlékezni valószínűleg csak a biobor abszurd illatára fogok.



Viszonylag hamar megtaláltam a kedvencemet a fesztiválon: a kaliforniai Rancho Zabaco Zinfandelje ejtett rabul. Sötét rubinszínű (nő létemre egyből az jutott eszembe, ilyen gyönyörű körömlakkot szeretnék), illatában érett, bogyós gyümölcsök mutatkoztak, ízében szintén jöttek a bogyók, pirosak, feketék vegyesen, enyhe kis borsos aromával megspékelve, savak, tanninok egyensúlyban, kell ennél több? Ja igen, a test. Hát, nem egy nyüzüge alkat. Amint kiürült a poharam, azonnal visszamentem a kóstoltatóhoz egy kis repetáért (bár próbáltak rábeszélni társaim, hogy várjak még ezzel egy kicsit, mert most friss az élmény és inkább hasonlítsam össze mással, de nem hallgattam rájuk. Eszem ágában sem volt. Miért várnék, amikor az élet rövid, én pedig épp belefulladni szeretnék a borba, nem álmodozni róla!)



De aztán persze próbálgattunk mást is. Ősi magyar fajtákat, ausztrál és török syrah-kat, horvát különlegességet, de csak azért, hogy a körutazásról visszakanyarodva, Romániába időzzünk egy kicsit. A krasznabélteki Nachbil borászat csúcsvöröse, a syrah valami egészen elképesztő élménnyel gazdagított minket. Jellemző rá minden, ami a nagy vörösborokra, kezdve a testességtől az esszenciális gyümölcsízig, s persze boncolgathatnám az árnyalatokat akár hajnalig, de inkább amondó vagyok, ezt mindenki kóstolja meg legalább egyszer.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése