Villányi lazulósak

Van Villányban néhány olyan bor, mely fricskát ad minden skatulyának. Még csak hírből sem ismerik a testességet, a dús tanninokat, a kiégett savakat, viszont könnyedek, gyümölcsösek és jól fogyaszthatók. És természetesen nem fehér borokról van szó.

Ide tartozik például egy tökéletes beszélgetős bor, a villányi Maul Pincészet „111 mindegy” fantázianévre keresztelt, 2012-es vöröse. Hogy pont ezt a bort választottam, nem volt véletlen. A blogom 111. kedvelőjét szerettem volna köszönteni vele (persze virtuálisan), de mire odáig jutottam, hogy felbontottam, már túlléptük ezt a számot is. Úgyhogy végül minden borkedvelő egészségére ittam.

Szóval a bor. A Maul Pincészet tulajdonosaira amúgy is jellemző, hogy különleges neveket adnak boraiknak, soha nem a termőhelyről vagy a szőlőfajtáról nevezik el, inkább olyat választanak, ami a bor fogyasztásának hangulatára utal. Ez is egy találó név, hiszen ezt a bort szinte mindegy, hogy mikor és mihez választjuk: délutáni olvasgatáshoz, esti csevejhez, kártyaparti indításához. Nem tereli el a figyelmet, csendesen megbújik a háttérben, jól kiegészíti az eseményt.

A „111 mindegy” portugiser, merlot és cabernet sauvignon házasítása. Könnyű vörösbor, tiszta, közepesen intenzív bíborszínnel, visszafogott, piros gyümölcsös, fűszeres illattal. Ha azonban egy picit hagyjuk levegőzni, előbújik belőle egy vékonyka, étcsokoládés illatfoszlány, leheletnyi vaníliával. Ez a csokis vonal egyébként elég meglepő, a testesebb, nehezebb vörösborokra jellemző, az ennyire könnyű, légies borokra kevésbé. De határozottan ott van. Ízében is visszaköszönnek az illatjegyek, kevésbé savas, ám tanninjai hangsúlyosak, bár szelidíthetők: kicsi teste ellenére jót tesz neki, ha levegőzik egy cseppet.

Túlzás nélkül állíthatom, hogy Villány legjobb ár-érték arányú borait a Csányi Pincészet produkálja. Valami miatt nem szokás ezt beismerni, pedig így van. Nem világmegváltó csúcsborokra, kimagasló vörösökre célzok, hanem könnyed, jól iható borokra, melyeket nagyon jó felbontani egy sima hétköznap este, amikor semmi ünnepelni való nincsen, egyszerűen csak jön az érzés: jól esne egy pohár vörösbor. Aztán észre sem vesszük, és kiürült a palack. Az egyik ilyen, jól bevált kedvenc, az Éj Cuvée. De most mégsem az, hanem a Teleki Válogatás Merlot-ja került a kezembe a 2011-es, jó meleg évjáratból.

A színe csodálatos: mély bíborszín egy kis gránátos árnyalattal. Illatából dől a meggy, a cseresznye, és egy pici szegfűbors is. Telt, gyümölcsös ízű bor, gyengéd savakkal, határozottabb tanninokkal és tökéletes fahasználattal. Izgalommentes bor, nem érdemes tartogatni évekig, meg kell inni, ha kedvünk szottyan.

A Linbrunn Pincészet 2013-as kékfrankos rozéjára nagyon kíváncsi voltam. A borvidék egyik legjelentősebb borversenyén, a 2014. évi Villányi Borversenyen (múlt héten, április 9-én) Nagy Aranyérmet kapott és elnyerte a borverseny legjobb rozéja címet is. A várakozás tehát nagy volt, és persze az elvárás is, de próbáltam visszafogni magam, mert nem akartam pofára esni. Történt már velem ilyen csúnya csalódás, de szerencsére ez most nem ismétlődött.

Halvány rózsaszínű bor, illata visszafogott, de azért érezni benne a cseresznyét, a málnát. Ízében is nagyon gyümölcsös, jól esik belekortyolni. Közepes savai, valamint a hozzáadott enyhe szén-dioxid kellemes frissességet nyújtanak. Nagyon jól itatja magát, a tavaszi, nyári esték legjobb kiegészítője lehet.

A Linbrunn Pincészet kékfrankos ültetvénye különleges helyen fekszik: Villány jellegzetes hegyének, a Szársomlyónak a nyugati-délnyugati oldalán, a Váralja dűlőben. A sok napsütés valamint a mészköves talaj éjjel-nappal jó hőmérsékletet biztosít a szőlőknek. A rozénak szánt kékfrankost körülbelül három héttel a teljes érés előtt szüretelik, még erőteljes savakkal, de alacsonyabb mustfokkal. A pincészet szerint másfél kilónyi szőlő zamatát rejti egyetlen palack rozé. Azt hiszem, a héten már nem kell több gyümölcsöt ennem.