Van Villányban néhány olyan bor, mely fricskát ad minden
skatulyának. Még csak hírből sem ismerik a testességet, a dús tanninokat, a
kiégett savakat, viszont könnyedek, gyümölcsösek és jól fogyaszthatók. És természetesen
nem fehér borokról van szó.
Ide tartozik például egy tökéletes beszélgetős bor, a
villányi Maul Pincészet „111 mindegy” fantázianévre keresztelt, 2012-es vöröse.
Hogy pont ezt a bort választottam, nem volt véletlen. A blogom 111. kedvelőjét
szerettem volna köszönteni vele (persze virtuálisan), de mire odáig jutottam,
hogy felbontottam, már túlléptük ezt a számot is. Úgyhogy végül minden
borkedvelő egészségére ittam.
Szóval a bor. A Maul Pincészet tulajdonosaira amúgy is
jellemző, hogy különleges neveket adnak boraiknak, soha nem a termőhelyről vagy
a szőlőfajtáról nevezik el, inkább olyat választanak, ami a bor fogyasztásának hangulatára
utal. Ez is egy találó név, hiszen ezt a bort szinte mindegy, hogy mikor és
mihez választjuk: délutáni olvasgatáshoz, esti csevejhez, kártyaparti
indításához. Nem tereli el a figyelmet, csendesen megbújik a háttérben, jól
kiegészíti az eseményt.
A „111 mindegy” portugiser, merlot és cabernet sauvignon
házasítása. Könnyű vörösbor, tiszta, közepesen intenzív bíborszínnel, visszafogott,
piros gyümölcsös, fűszeres illattal. Ha azonban egy picit hagyjuk levegőzni,
előbújik belőle egy vékonyka, étcsokoládés illatfoszlány, leheletnyi vaníliával.
Ez a csokis vonal egyébként elég meglepő, a testesebb, nehezebb vörösborokra
jellemző, az ennyire könnyű, légies borokra kevésbé. De határozottan ott van.
Ízében is visszaköszönnek az illatjegyek, kevésbé savas, ám tanninjai
hangsúlyosak, bár szelidíthetők: kicsi teste ellenére jót tesz neki, ha
levegőzik egy cseppet.
Túlzás nélkül állíthatom, hogy Villány legjobb ár-érték
arányú borait a Csányi Pincészet produkálja. Valami miatt nem szokás ezt
beismerni, pedig így van. Nem világmegváltó csúcsborokra, kimagasló vörösökre
célzok, hanem könnyed, jól iható borokra, melyeket nagyon jó felbontani egy
sima hétköznap este, amikor semmi ünnepelni való nincsen, egyszerűen csak jön
az érzés: jól esne egy pohár vörösbor. Aztán észre sem vesszük, és kiürült a
palack. Az egyik ilyen, jól bevált kedvenc, az Éj Cuvée. De most mégsem az,
hanem a Teleki Válogatás Merlot-ja került a kezembe a 2011-es, jó meleg
évjáratból.
A színe csodálatos: mély bíborszín egy kis gránátos
árnyalattal. Illatából dől a meggy, a cseresznye, és egy pici szegfűbors is. Telt,
gyümölcsös ízű bor, gyengéd savakkal, határozottabb tanninokkal és tökéletes
fahasználattal. Izgalommentes bor, nem érdemes tartogatni évekig, meg kell
inni, ha kedvünk szottyan.
A Linbrunn Pincészet 2013-as kékfrankos rozéjára nagyon
kíváncsi voltam. A borvidék egyik legjelentősebb borversenyén, a 2014. évi
Villányi Borversenyen (múlt héten, április 9-én) Nagy Aranyérmet kapott és
elnyerte a borverseny legjobb rozéja címet is. A várakozás tehát nagy volt, és
persze az elvárás is, de próbáltam visszafogni magam, mert nem akartam pofára
esni. Történt már velem ilyen csúnya csalódás, de szerencsére ez most nem
ismétlődött.
Halvány rózsaszínű bor, illata visszafogott, de azért érezni
benne a cseresznyét, a málnát. Ízében is nagyon gyümölcsös, jól esik
belekortyolni. Közepes savai, valamint a hozzáadott enyhe szén-dioxid kellemes
frissességet nyújtanak. Nagyon jól itatja magát, a tavaszi, nyári esték legjobb
kiegészítője lehet.
A Linbrunn Pincészet kékfrankos ültetvénye különleges
helyen fekszik: Villány jellegzetes hegyének, a Szársomlyónak a nyugati-délnyugati
oldalán, a Váralja dűlőben. A sok napsütés valamint a mészköves talaj
éjjel-nappal jó hőmérsékletet biztosít a szőlőknek. A rozénak szánt kékfrankost
körülbelül három héttel a teljes érés előtt szüretelik, még erőteljes savakkal,
de alacsonyabb mustfokkal. A pincészet szerint másfél kilónyi szőlő zamatát
rejti egyetlen palack rozé. Azt hiszem, a héten már nem kell több gyümölcsöt
ennem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése