2014. szeptember 26.

Kell néha a sör is

Léteznek a nőkről bizonyos sztereotip vélekedések, amelyek borzasztóan tudnak idegesíteni. Például, hogy a gyengébbik nem az édes borokat szereti, meg a gyümölcsös söröket, a csökkentett szénhidrát-tartalmú élelmiszereket, a 0,1 százalékos tejet, meg a zsírszegény salátaöntetet. Én nem tudom, milyen társaságba keveredtem, de a környezetemben élő nőknek eszük ágában sincs kalóriákat számlálgatni, boldogak attól, hogy egészséges étvággyal és ízléssel áldotta meg őket a sors. Úgy vélik, a bor legyen száraz, a sör kesernyés, a csülök meg készüljön pékné módra, mert úgy kerek a világ. Úgy volt kerek a múlt heti Főzdefeszten is.



Barátnőmmel szombaton már délelőtt Budapest legcsodálatosabb sugárútjának közepén söröztünk jóízűen, lazán, bűntudat nélkül, mintha a korai alkoholbevitel nemcsak a reszkető kezű korhelyek, de az egész emberiség legtermészetesebb dolga lenne. Minden adott volt jókedvünkhöz. Az időjárás a legszebb arcát mutatta, az autómentes rendezvénynek hála a motoros járgányok nem pöfékeltek az orrunk alá, az épületeket olyan szögből csodálhattuk, ahonnan máskor esélyünk nincs megfigyelni azokat, a sörfőzdék kínálata azt is elfeledtette velünk, hogy léteznek hétköznapok.






Az első választásunk egy Kentucky bourbon hordóban érlelt ale volt. Nem mondom, hogy első olvasatra nem lepődtem meg ezen a kombináción, de aztán rájöttem, hogy gabona mindkettő, mi bajuk lehet egymástól? És valóban, az alap ale sörnek nemcsak plusz ízeket, karaktereket ad a hathetes bourbon hordós érlelés, hanem némi izmot is. Alkoholtartalma 6 százalékról 8 százalékra erősödik tőle. A plusz karakterek egyébként hasonlítanak ahhoz, mint amikor egy bort barrikolnak. Ott is, itt is megjelennek az ízben a fás jegyek, főként egy kis leheletnyi vanília formájában. Gazdagabbá, izgalmasabbá teszi az alapsört ez a kis furfang. Ha lehetne a sörök leírásánál is alkalmazni a borbírálói nyelvezetet, valami ilyesmit írnék: meleg, gesztenyebarna szín, sárgásfehér habbal, illatában a füstös jegyek mellett megjelennek a birses gyümölcsök, ízében szintén, de itt már jön a komlós keserűsség, melyet a vanília kerekít le gyönyörűen. Buborékjai lágyak, utóíze hosszan tartó. Kiváló életélvező ital.



Következő választásunk a BigFoot Sörfőzde sötét búzasörére esett. Be kell vallanom, ilyet sem hallottam még, hogy sötét búzasör… Szóval ki kellett próbálni. Kínálónk elmondta, négyféle sötét maláta adja a sör alapját, attól lesz szép testes a végeredmény. Razzia névre keresztelték, ennek és valamennyi BigFoot sör címkéjének grafikája pedig a Rejtő Jenő képregényeket idézte számomra. Nekem mindenesetre nagyon tetszett. Mind a csomagolás, mind a tartalom.



Sörözéskor természetesen megéhezik az ember, s szerencsére egy ilyen rendezvényen nem kell órákig keresni az ebédnek valót. Mi azonban mégsem a közelben lévő árusokat céloztuk meg, hanem végigmentünk az Andrássy úton, egészen a Városligetig, hiszen az a hír járta, hogy a Vajdahunyad várban vad- és halfesztivál zajlik éppen. Odajutni azért nem volt egyszerű, hiszen a Hősök tere a Nemzeti Vágta miatt teljes egészében le volt zárva, kerülnünk kellett jó nagyot. A várig úgy értünk el, hogy először megkerültük a Műcsarnokot, s mivel ott is le volt zárva minden, megkerültük a városligeti tavat is.










A Vajdahunyad vár nekem mindig is a Csipkerózsika kastélyt fogja jelenteni, hiába ad helyet komoly intézménynek, a Mezőgazdasági Múzeumnak, hiába múltam már el öt éves.  Odafelé gondolatban el is képzeltem a meseszerű képet, a hal- és vadfesztiválról, ökörsütésestől, halászhálóstul, mindenestül.  Aztán jól meg is döbbentünk, amikor megérkeztünk, hiszen ami a halfesztiválból először ránk köszönt, egy sushi pult volt. Aztán meg a sült hekkes. Már majdnem elkezdett lefelé görbülni a szám, amikor végre megtaláltuk, amit kerestünk. „Gombás vadragu és csülök pékné módra” – hirdette a felirat, tehát letáboroztunk. A vadragu egészen elképesztően finom volt, omlós hússal, enyhén édeskés, istenien fűszerezett szósszal.  A csülök sem hagyott semmi kívánnivalót maga után, ám mivel bennünk aranyos kis gyomor és nem egy betonkeverő működik, a nehéz ételek után meg kellett támogatnunk emésztésünket. Egy-egy kupica málna és barackpálinkával zártuk a napot és ha lett volna nálunk egy kockás pikniktakaró, valószínűleg végigfeküdtünk volna a zöldben azon morfondírozva, hasonlítanak-e a gomolyfelhők a sörhabhoz, vagy sem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése