2014. október 28.

Red obsession

Minden esztendőben húszezer hektár új szőlőültetvényt telepítenek Kínában, mert tudják, hogy a jövőbeni keresletet csak így lesznek képesek kielégíteni. (Összehasonlításként: ez a villányi borvidék tízszeresét jelenti). Az 1,3 milliárdos népességű országban az elmúlt évtizedben igencsak rákattantak a borokra, mára a bordói borok fő importőre lett Kína. De hogyan váltak az egyszerű borkedvelőkből a piaci árat alakító szereplőkké, s hogyan jutottak el odáig néhány év alatt, hogy a 2011-es Decanter World Wine Awards-on elnyerték a legjobb bordói fajtákból készített házasításért járó aranyérmet? Egy lebilincselő dokumentumfilm éppen ezekre a kérdésekre ad választ.

Fotó: IMDb

 A Red obsession nem egy alacsony költségvetésű dokumentumfilm, és ez már az első másodpercekben kiderül a néző számára. Elképesztően gyönyörű képi világgal indít. Bordeaux szőlőültetvényeit mutatja a magasból, majd közeli felvételeken is. Mintha egy cég jól sikerült reklámanyagát látnánk peregni: csalogató, hívogató, hatásvadász. Nincs az az ember, aki a képek láttán ne határozná el azonnal: fenébe a pálmafákkal, jövőre megy a család Bordeaux-ba és kész!

A lenyűgöző képkockák alatt a leghíresebb borászatok vezetői beszélnek az évszázados tradícióikról, munkáikról, a területről, valamint arról, hogy mindez mit jelent számukra. Többek között Chateau Lafite, Chateau Petrus, Chateau Margaux tulajdonosait hallgathatjuk a legnevesebb borszakértők, szakírók társaságában.  Mesélnek a szüretekről, a termesztésről, s hogy mennyire ritka Bordeaux-ban a kiváló évjárat, mennyire függ mindez az időjárástól. Például, hogy 1961 és 1982 után csak 2009 hozta el számukra a csúcsborokat.

Fotó: IMDb

Aztán szóba kerülnek a kínaiak is. Szédületes gazdasági fejlődésük az elmúlt tíz évben azt eredményezte, hogy ma háromszor annyi milliárdos él Kínában, mint az Egyesült Államokban. És ők mind híres francia borokat akarnak. Státuszszimbólum lett az országban drága bordeaux-i borokat birtokolni. Főként Chateau Lafite borokat.  Bármennyi pénzt képesek megadni egy 1982-es Lafite Rothschildért. Tényleg bármennyit. Ez a hozzáállásuk olyan mértékben rendezte át a piacot, hogy a legtöbb bordeaux-i borászat hagyományos vevői (amerikaiak, európaiak) elpártoltak, hiszen nem voltak képesek (hajlandók) megfizetni azt a csillagászati árat, amit a kínaiak érdeklődése produkált. Aztán az évszázad marketingfogásával a Lafite menedzsmentje még erre is rátett egy lapáttal. A 2008-as palackjuk nyakára rábiggyesztették a kínaiak legszerencsésebb számát, a 8-ast, természetesen kínai írásjeggyel. Az őrület a tetőfokára hágott az ázsiai kontinensen: babonából mindenki ezt a bort akarta birtokolni, meginni, főnökének ajándékozni vagy csak az otthoni szentélyébe kiállítani.

Aztán Bordeaux-ban történt egy újabb csoda. A 2009-es után a 2010-es is príma évjárat lett, így az árak még tovább kúsztak felfelé. A franciákat már Robert Parker is figyelmeztette, hogy ennek rossz vége lesz, de nem hallgattak rá. A Lafite vagy Margaux borokat egy lapon kezdték emlegetni a Louis Vuitton táskákkal, ám ez csak kérészéletű büszkeséget hozott a gazdáknak. Mert ahogy az a luxuscikkekkel lenni szokott: beindult a hamisítási üzletág is…

Fotó: IMDb

A hamisítás mellett azért elindult a kínai csúcsborászat is, hiszen már nem elégedtek meg a francia termékekkel, saját bort akartak. Napjainkban a Bordeaux-i pincészeteknél bojtárkodott kínai szőlészek-borászok segítik a hazai cégeket, hogy azok minél jobb minőségű borokat tölthessenek palackjaikba. A 2011-es Decanter World Wine Awards-on el is nyerték a legjobb bordói fajtákból készített házasításért járó aranyérmet a 10 font fölötti kategóriában. Ezzel a díjával Kína fel is került a világ bortérképére.

S hogy mindeközben Bordeaux-ban mi történt? Durrant a lufi: a 2011-es heves zivatarok, jégesők letarolták Médoc-ot. A borászoknak a teljes érés előtt kellett szüretelniük, hogy megelőzzék a további rothadást. El lehet képzelni, hogy minőségben mindez mit eredményezett. A 2011-es borok ára 60 százalékkal esett vissza 2010-hez képest. A gazdák a globális pénzügyi válság óta legnagyobb krízisüket érték meg 2012-ben.

Fotó: IMDb
Robert Parkernek megint igaza volt. Ám Bordeaux nem lenne az, ami, ha az ottani gazdák ennyitől kétségbeesnének és nekiállnának keresni valami más elfoglaltságot... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése