2014. október 14.

Sorsszerű találkozások

Ha a fejemre esne egy virágcserép és a fellépő akut agybaj következtében úgy döntenék, holnaptól absztinens leszek, biztos vagyok benne, hogy a sors nem hagyná.  Kerülhetem én ki nagy ívben a bormustrákat, ignorálhatom a hétvégi boros rendezvényeket, akkor is olyan borokba botlom, amelyek azt bizonyítják: pontosan úgy jó az életemben minden, ahogy van. Csersavakkal, polifenolokkal, ingázó véralkoholszinttel.

A fenti megvilágosodás ott kezdődött, hogy múlt szombaton elmentünk túrázni a Pilisbe. Olyan gyönyörű őszi idő volt, hogy még csak véletlenül sem akartunk a négy fal között savanyodni. Az útvonalat előre kinéztük: Pilisszántó – Dobogókő - Pilis nyereg – Klastrompuszta – Pilisszántó. Laza 9 kilométer fel, majd ugyanennyi le, a hegység egyik legszebb, legváltozatosabb részén. Dobogókőt leszámítva túrázókkal nem nagyon találkoztunk (ha tippelhetek, mindenki a Rám-szakadékban zsúfolódott össze), ám mi ezt egy pillanatig sem bántuk. Az erdő csak a miénk volt.



Túrázásra – természetesen – nem terveztünk alkoholt vinni, sőt, még az esti vacsorához sem számoltunk ilyesmivel. Hazafelé azonban utunkba akadt egy hipermarket. Valószínűleg Magyarország legszebb fekvésű hipere, hegycsúcsokkal körülölelve a természet lágy ölén. A boltban pedig épp akcióztak: ha veszünk három üveg bort ugyanattól a pincészettől, megnyerhetünk egy borhétvégét pincelátogatással, borvacsorával, mindenféle kényeztetéssel. Egy percig sem gondolkodtunk. Három bor nálunk nem tétel, de most legalább kézenfekvő indokunk is volt, hogy miért pakolunk egyszerre több palackkal a bevásárlókocsiba.

És itt látom én a sors gondoskodó kezét. Ha nem a Pilist választjuk a kanapén fetrengés helyett, ha előre bevásároltunk volna máshol, akkor minden bizonnyal a vacsorához málnaszörpöt ittunk volna és nem Kamocsay Ákos Hilltop Neszmély  2013-as Prémium Sauvignon Blanc-ját. És akkor most mennyivel szegényebbek lennénk! Nagyon szeretem a sauvignon blanc borokat, kíváncsian vártam ezt is. Színe klasszikus, halvány zöldessárga, illatában jön a bodza ezerrel, ízében azonban már inkább a savanykás gyümölcsök dominálnak: egres, citrom és zöldalma. Üdít, frissít, stimulál. Másnapra egy csepp sem maradt belőle. Úgy gondolom, ennek a varázsitalnak köszönhető, hogy a túra következtében nem lett izomlázam. Többet ért ez a szer belsőleg, mint bármiféle sportkrém külsőleg.

Fotó: Neszmély Hilltop Zrt.

Mivel a hét utolsó napján is csalogatott az időjárás kifelé a szabadba, felkerekedtünk. Nem terveztünk semmi különösebbet, csak egy kis sétát Budapest belvárosában. A Bazilika mellé érve már határozottabbak lettünk: irány a DiVino. Igen ám, de az a fránya hely zárva volt. (Miért is nyitott volna ki? Milyen perverz ember akarna egy verőfényes vasárnap délután a főváros egyik legszebb műemlékének közvetlen szomszédságában kiváló borokat kóstolni???) Sokáig azért nem búslakodtunk, mintegy száz méterre tőle találtunk egy nyitva lévő borbárt. Az Erzsébet tér szélén, az egykori buszpályaudvar helyén megnyílt Prosit nevezetű vendéglátóipari egységet.



Nagy tolongás itt sem volt, a többség inkább a fűben heverészett vagy a szomszédos fröccsteraszon diskurált. Mi inkább gyorsan kértünk egy-egy pohár bort. Én a Sabar pincészet olaszrizlingjét kóstoltam, egy élénk, jó arányokkal bíró fehérbort. Ízében mandula, citrusok, pici mineralitás jelentkezett, közepes savval és alkohollal. Jó volt mellette ücsörögni, lógázni a bárszékről a lábamat, beszélgetni és bámészkodni. Ha az előző esti bor az izomláz ellenszere volt, akkor ez a gyógyírt jelenti az apátiára, bárminemű fásultságra. Szomorú egészen biztosan nem lesz tőle az ember.  



A második választásom a szekszárdi borász, Németh János 2011-es Deviant Syrah-ja volt. Őszintén bevallom, nem ismertem, éppen ezért választottam ezt. És milyen jól tettem! Annyira illett a helyszínhez, az időjáráshoz, a hangulatomhoz, hogy gyorsan meg is szavaztam az idei indiánnyár legjobb vörösborának. Illatában inkább a feketeborssal hódít, ízében pedig inkább gyümölcsösségével. Könnyed, jó ivású, nagyon finom syrah. Tipikusan az a „kérek még egy pohárral”-fajta.  Ezt olyan komolyan mondom, hogy hazaérvén első dolgunk volt, hogy rákeressünk, hol tudnánk beszerezni belőle egy-két üveggel. Már meg sem lepődtem az eredményen: néhány sarokra tőlünk természetesen kapható… Akarok én küzdeni a sorssal? Nem.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése