2014. február 28.

Az egyik legjobb borkorcsolya

Régóta teszteljük ezt a sajtos-oregánós csodát, és határozottan állíthatom, ennél tökéletesebb, univerzálisabb borkorcsolyát nem tudok elképzelni.  Kompatibilis a borok többségével, szereti a furmintot, passzol a kadarkához, illik a rizlingekhez és kiváló párja a fekete leánykának. Elkészíteni egyszerű és mielőtt gyomrunkban crescendóra váltana a korgás, már ki is vehetjük a sütőből. A parmezán és az oregánó illata önmagában is képes elűzni rosszkedvünk telét, az íze pedig egyenesen mennyei. Nem véletlen, hogy mi általában dupla adagot készítünk…



A recept Stahl Judittól van, bár ő rudacskákat készít a tésztából, de én azt gondolom, nem feltétlenül kell megelégedni az egyszerű formával, ha lehet kifejezőbb, mókásabb, találóbb is az a bizonyos külalak.

Hozzávalók:
20 dkg liszt,
teáskanál só,
5 dkg parmezán sajt,
1 evőkanál morzsolt oregánó,
bors,
10 dkg hideg vaj,
1 tojássárgája,
4 evőkanál hideg víz,
tetejére szezámmag.

Készítés:
Előmelegítjük a sütőt 175 fokra. A lisztet, a sót, a reszelt parmezánt és a morzsolt oregánót összekeverjük és tekerünk hozzá bőven frissen őrölt borsot. Parányi darabokban rákockázzuk a hideg vajat, és fél perc alatt homokszerű keverékké dolgozzuk össze mindezt. Utána hozzáadjuk a tojássárgáját meg a hideg vizet. Gyorsan összegyúrjuk a tésztát, és cipóvá formázzuk.

A tésztát lisztezett gyúródeszkán fél centi vékonyra nyújtjuk és kiszúrjuk a formákat, vagy csak egyszerű csíkokra vágjuk. Megkenjük kevés, enyhén felvert tojásfehérjével és megszórjuk szezámmaggal. 12-14 perc alatt megsülnek. Kb. ugyanennyi idő alatt el is tűnnek.


2014. február 18.

Csak a bor

Néhány hét távollét után, ismét a villányi pincesoron bandukoltam, amikor furcsa érzés kerített hatalmába: valami nem stimmel. A pici házak sorban, ahogy kell, turisták szanaszét, ahogy mindig, de az összkép mégsem kerek. Talán felcserélődtek a pincék? Hülyeség - hessegettem el az eszement gondolatot -, ahhoz annyit még nem ittam. Talán arculatváltás miatt zavar be valami a képbe? De ez meg elképzelhetetlen lenne Villányban. Szépen lassan azért felfogtam a változást: egy vadiúj élénkzöld logó virított a megszokott fekete-arany Matias cégér helyén.

Az Alexandra könyvhálózat tulajdonosa kiköltöztette pincészetét Villányból, a hivatalos indoklás szerint azért, mert energiáit mostantól inkább a Pécsett megnyitandó bormúzeumára fordítja. A távozásban azonban valószínűleg közrejátszik az is, hogy az általa megálmodott literatúra-borkóstoló kombóra nem volt akkora kereslet a baranyai településen. Mikor megnyitott, tele volt tervekkel. Irodalmi, felolvasó estek, előadások, tartalmas, igényes szórakozás, könyv és a bor élvezete együtt. Ugyanaz, ami a nyüzsgő, kultúrára kiéhezett fővárosban bejön, egy főként hétvégi turistákra berendezkedett baranyai kisvárosban úgy látszik, már annyira nem nyerő. Pedig az elképzelés jó volt.



Az óriási zöld négyzet, benne egy fehér B betű a Bocor pincészetet jelöli, nevét a Kisharsányhoz tartozó Bocor-dűlőről kapta. Az ajtón belépve ismerős enteriőr fogad, érzékelni lehet azonnal, hogy egyelőre nem sok minden változott, a fali polcokon még mindig Matias borok sorakoznak. Az itallap szerint azonban három helyi borászattal ismerkedhetünk meg közelebbről: Günzer Zoltán, a Mayer és a Keller Pince remekeit kóstolhatjuk.



Elsőként a Keller Pince 2013-as rozéját és 2012-es olaszrizlingjét próbáltuk. Ez utóbbi a nyári negyven fokban kiváló fröccsbor lehetne, a rozé azonban kivételes kvalitásával gyorsan kivívta elismerésünket. Vidám rózsaszín, Illatos (eper, málna, szamóca igyekszik a szaglószerv felé), friss, üde, ropog mint egy Kalasnyikov, a bubik is a helyén vannak, ha nem határoztam volna el jóelőre, hogy vöröseket is iszom, legszívesebben kikértem volna az egész üveggel.



A következő választásunk Günzer Zoltán 2009-es Pinot Noir-ja és Kadarkája volt. Mindkettő igencsak testesre sikeredett, ami köszönhető annak, hogy szülőföldjükön, a Bocor-dűlőben nyáron egy kis katlan-hatás is ráerősít a Villányra jellemző szubmediterrán mikroklímára. 2009-ben mi emberek sem igazán fáztunk, hát még egy szőlőtőke, földbe gyökerezve a déli lejtőn, a tűző napon, fűlt katlanban. Nem is várhatjuk, hogy ilyenkor a poharunkba hűvös stílusú pinot noir vagy nagyon lágy kadarka csörgedezzen. A pinot konyakmeggyre hajazó alkoholpárával próbált zavarba hozni, s mikor ez nem sikerült, tanninhadjáratot indított a fogzománcom ellen. Ekkor azért kicsit visszahőköltem. A kadarka már barátságosabbnak tűnt, gondolatban elképzeltem egy jó kis vadashoz. Jó páros lennének.



Megkóstoltuk Günzer Zoltán Bocor küvéjét is, mely kizárólag a Bocor-dűlő termése, kékfrankos 90 százalék és syrah 10 százalék házasításában. A kékfrankos, a már említett katlanhatás miatt teltebb, koncentráltabb, így a bor testes, 14-es alkohollal, sokan valószínűleg azonnal rávágnák: tipikus villányi. Engem itt a testesség nem annyira zavart, a 24 hónapos kis fahordós érlelés annál inkább. Bőven elég lett volna neki egyetlen év, ha kevesebb fát haraphatnék, szívesebben barátkoznék vele.  Például megmutatnám neki éppen aktuális kedvenc könyvemet, mert egyébként olyan üldögélős bornak tűnik. Vagy elvinném egy felolvasó estre, egy pódium előadásra. De ezt Villányban már úgysem tehetném meg, fölösleges álmodozni róla. Mert itt csak a bor maradt. Az viszont jó sok.