Van Magyarországon egy hely, ahol az őzek rajonganak a
carmenére szőlőért. Dézsmálják, eszik, őrületbe kergetik a gazdát. Nem érdekli
őket, hogy nem őshonos fajtáról van szó, ha rajtuk múlna, valószínűleg a
globalizációra szavaznának. Intelligens és gourmand őzekről van szó, kikerülik
az ültetvényen a többi fajtát és csak a carmenére szőlőt legelik. Bogyóstul,
levelestül, zsenge hajtásostul. Erről a magyarországi helyről mindenkinek más
ugrik be elsőnek: fesztiválhelyszín, vörösborok, távolban néhány fehér vitorla,
Gyógygödör. Sopronban valószínűleg csak az nem érzi jól magát, aki önmagával is
hadilábon áll.
Képtelenség eldönteni, hogy a belváros kanyargós utcáival,
tüneményes házikóival, vagy a soproni vörösborokkal nehezebb betelni. Aki ott
él, szerencsés. Van ideje alaposan megvizsgálni, tanulmányozni mindkettőt.
Nekünk egy hosszú hétvége jutott, de azért megpróbáltuk rendesen megismerni a
várost, megtapasztalni szemnek-szájnak ingerét. Soproni borokból például a
Pfneiszl Pincészet remekeit is.
A borkóstolónkat Katrin Pfneiszl tartotta. Őt egész
egyszerűen orvosi rendelvényre írnám fel minden kedveszegett, mélabús, a
világból kiábrándult illetőnek. Az ember lelke már attól kivirul, ha leül vele
beszélgetni néhány órát, érezni, hogy tökéletes harmóniában van a környezetével,
azt csinálja, amit szeret, olyan derű és nyugalom árad belőle, hogy tőle még a
rossz bort is mosolyogva fogadnám. De azzal nem tudott szolgálni.
A Pfneiszl lányok minden bora egy-egy történetet mesél el,
az évjáratoknak is így adnak nevet, nem csupán egy számot biggyesztenek oda,
hanem egy olyan jelzőt, ami jól leírja az adott esztendőt. Például a 2009-es boraik
mindegyike a Jégkorszak (Ice Age) nevet kapta. Májusban, túl a rügyfakadáson
jött egy jégverés, amely majdnem totálisan kivégezte a szőlőt, de a természet
mégis újjáéledt. Szüretelni is tudtak, igaz jóval kevesebbet, de a minőség
bőven kárpótolta őket a kieső mennyiségért. Ebből az évjáratból a Shiraz-ukat
és Impression Rouge nevű cuvée-jüket azonnal megszerettük, ez utóbbi egyébként
a Vidékfejlesztési Minisztérium „Borkiválóságok Könyve 2014” kötetében is
szerepel, ergo másnak is bejött. Rozét idén először készítettek, és bár saját
bevallásuk szerint izgultak a színe miatt („jaj, lehet, hogy túl korán engedtük
le a héjról, jaj, hova tűnt a színe, jajdejó, visszajött a színe!”), de
elképesztően jól sikerült. Friss, üde, gyümölcsös, nagyon finom. Egy pohár nem
elég belőle. Talán még kettő sem.
Nagy kedvencünk tőlük még a Távoli Világ névre keresztelt
boruk, mely valóban távoli vidékek szőlőiből (shiraz, carmenére, malbec,
zinfandel, sangiovese) készült, olyan országok fő fajtáiból, ahol az idősebbik
nővér, Birgit bojtárkodott. A cuvée a készítését illetően is különleges,
nemcsak alapanyagait tekintve. Nem a kész borokat keverik ugyanis össze, hanem
a különböző szőlőfajtákat együtt szüretelik, s már akkor összevegyítik, majd együtt
erjesztik és érlelik. A végeredmény egy igazán testes, fűszeres bor, finom
tanninokkal, lendületes savakkal. Carmenére szőlőből sajnos egyre kevesebb
kerül bele, mert a soproni őzek kedvenc csemegéje lett. Katrinék kipróbáltak
már szinte minden trükköt, hogy távol tartsák a vadakat, de azok egy-két hét
után mindig visszasomfordálnak, és lelegelik a carmenére szőlőt. De csak azt. A többi sort érintetlenül hagyják. Ki érti
ezt?
Van, aki nem az őzekkel, hanem a seregélyekkel folytat szakadatlan
küzdelmet. Több-kevesebb sikerrel. Például Luka Enikő, akinek már elég sok
bosszúságot okoztak a tollas jószágok. Volt olyan esztendő, amikor a
szőlőültetvényének elég nagy részét megették a madarak. Aztán volt olyan – szeleburdi
állatok ezek -, hogy inkább meghagyták a borásznak a termést. Innen jött
merlot-jának a neve, ami már jónéhány éve így kerül forgalomba: Madárlátta
Merlot. Testes, meggyes, fűszeres, zamatos.
Enikőnél borkóstolón részt venni egyébként is nagy élmény.
Nemcsak borai mesélnek, hanem ínyenc férje is: miközben szeleteli a sonkát, úgy
tud beszélni róla, hogy még azok is nyálcsorgatva várják a falatokat, akik a
vega étrendnek esküdtek örök hűséget. A borok közül kettőt emelnék ki, melyek
nagyon megragadtak bennem. Az egyik a 2011-es Turán. Nem sokszor kerül össze az
ember ezzel a fajtával, főleg nem önálló borként, házastárs nélkül, de ha
valaki ismerkedni szeretne vele, ezt nagyon ajánlom (mármint Enikőét). Virágillatú,
nagyon sötét színű (egyébként is festőszőlő a turán, vörös küvék színfokozója),
ízében egzotikus fűszerek, fekete bogyós gyümölcsök jelzik, hogy itt valami
különlegesről van szó. A másik, ami nagy kedvencemmé vált, a 2011-es Pinot Noir.
Illatában a gyümölcsök mellett érezni a pinot-k „nagykönyvében” is megírt
avaros illatát, ízében szintén gyümölcsös és finom tónusok mindenből: tanninok,
savak, test. A borkóstoló végén Enikő megkérdezte, akarunk-e valamiből repetát.
A pinot-ból kértem egy picit. És még egy picit. És még egy picit.
Van viszont számos kilátó, amelyek tetejéről az osztrák Schneebergtől a Fertő-tóig ellátni, van egy ciklámen nevű tanösvény is, amely a környék faunáját és flóráját ismerteti (például az ehető madársóskát, amelyből rendesen falatoztunk a túra során). Néhol termetes fenyők, néhol vaskori halomsírok szegélyezik az utat és ha éppen nem a ciklámen virít, akkor gyöngyvirágban gyönyörködhetünk.