Varázslatos Sopron

Van Magyarországon egy hely, ahol az őzek rajonganak a carmenére szőlőért. Dézsmálják, eszik, őrületbe kergetik a gazdát. Nem érdekli őket, hogy nem őshonos fajtáról van szó, ha rajtuk múlna, valószínűleg a globalizációra szavaznának. Intelligens és gourmand őzekről van szó, kikerülik az ültetvényen a többi fajtát és csak a carmenére szőlőt legelik. Bogyóstul, levelestül, zsenge hajtásostul. Erről a magyarországi helyről mindenkinek más ugrik be elsőnek: fesztiválhelyszín, vörösborok, távolban néhány fehér vitorla, Gyógygödör. Sopronban valószínűleg csak az nem érzi jól magát, aki önmagával is hadilábon áll.

Képtelenség eldönteni, hogy a belváros kanyargós utcáival, tüneményes házikóival, vagy a soproni vörösborokkal nehezebb betelni. Aki ott él, szerencsés. Van ideje alaposan megvizsgálni, tanulmányozni mindkettőt. Nekünk egy hosszú hétvége jutott, de azért megpróbáltuk rendesen megismerni a várost, megtapasztalni szemnek-szájnak ingerét. Soproni borokból például a Pfneiszl Pincészet remekeit is.

A borkóstolónkat Katrin Pfneiszl tartotta. Őt egész egyszerűen orvosi rendelvényre írnám fel minden kedveszegett, mélabús, a világból kiábrándult illetőnek. Az ember lelke már attól kivirul, ha leül vele beszélgetni néhány órát, érezni, hogy tökéletes harmóniában van a környezetével, azt csinálja, amit szeret, olyan derű és nyugalom árad belőle, hogy tőle még a rossz bort is mosolyogva fogadnám. De azzal nem tudott szolgálni.

A Pfneiszl lányok minden bora egy-egy történetet mesél el, az évjáratoknak is így adnak nevet, nem csupán egy számot biggyesztenek oda, hanem egy olyan jelzőt, ami jól leírja az adott esztendőt. Például a 2009-es boraik mindegyike a Jégkorszak (Ice Age) nevet kapta. Májusban, túl a rügyfakadáson jött egy jégverés, amely majdnem totálisan kivégezte a szőlőt, de a természet mégis újjáéledt. Szüretelni is tudtak, igaz jóval kevesebbet, de a minőség bőven kárpótolta őket a kieső mennyiségért. Ebből az évjáratból a Shiraz-ukat és Impression Rouge nevű cuvée-jüket azonnal megszerettük, ez utóbbi egyébként a Vidékfejlesztési Minisztérium „Borkiválóságok Könyve 2014” kötetében is szerepel, ergo másnak is bejött. Rozét idén először készítettek, és bár saját bevallásuk szerint izgultak a színe miatt („jaj, lehet, hogy túl korán engedtük le a héjról, jaj, hova tűnt a színe, jajdejó, visszajött a színe!”), de elképesztően jól sikerült. Friss, üde, gyümölcsös, nagyon finom. Egy pohár nem elég belőle. Talán még kettő sem.

Nagy kedvencünk tőlük még a Távoli Világ névre keresztelt boruk, mely valóban távoli vidékek szőlőiből (shiraz, carmenére, malbec, zinfandel, sangiovese) készült, olyan országok fő fajtáiból, ahol az idősebbik nővér, Birgit bojtárkodott. A cuvée a készítését illetően is különleges, nemcsak alapanyagait tekintve. Nem a kész borokat keverik ugyanis össze, hanem a különböző szőlőfajtákat együtt szüretelik, s már akkor összevegyítik, majd együtt erjesztik és érlelik. A végeredmény egy igazán testes, fűszeres bor, finom tanninokkal, lendületes savakkal. Carmenére szőlőből sajnos egyre kevesebb kerül bele, mert a soproni őzek kedvenc csemegéje lett. Katrinék kipróbáltak már szinte minden trükköt, hogy távol tartsák a vadakat, de azok egy-két hét után mindig visszasomfordálnak, és lelegelik a carmenére szőlőt. De csak azt.  A többi sort érintetlenül hagyják. Ki érti ezt?

Van, aki nem az őzekkel, hanem a seregélyekkel folytat szakadatlan küzdelmet. Több-kevesebb sikerrel. Például Luka Enikő, akinek már elég sok bosszúságot okoztak a tollas jószágok. Volt olyan esztendő, amikor a szőlőültetvényének elég nagy részét megették a madarak. Aztán volt olyan – szeleburdi állatok ezek -, hogy inkább meghagyták a borásznak a termést. Innen jött merlot-jának a neve, ami már jónéhány éve így kerül forgalomba: Madárlátta Merlot. Testes, meggyes, fűszeres, zamatos.

Enikőnél borkóstolón részt venni egyébként is nagy élmény. Nemcsak borai mesélnek, hanem ínyenc férje is: miközben szeleteli a sonkát, úgy tud beszélni róla, hogy még azok is nyálcsorgatva várják a falatokat, akik a vega étrendnek esküdtek örök hűséget. A borok közül kettőt emelnék ki, melyek nagyon megragadtak bennem. Az egyik a 2011-es Turán. Nem sokszor kerül össze az ember ezzel a fajtával, főleg nem önálló borként, házastárs nélkül, de ha valaki ismerkedni szeretne vele, ezt nagyon ajánlom (mármint Enikőét). Virágillatú, nagyon sötét színű (egyébként is festőszőlő a turán, vörös küvék színfokozója), ízében egzotikus fűszerek, fekete bogyós gyümölcsök jelzik, hogy itt valami különlegesről van szó. A másik, ami nagy kedvencemmé vált, a 2011-es Pinot Noir. Illatában a gyümölcsök mellett érezni a pinot-k „nagykönyvében” is megírt avaros illatát, ízében szintén gyümölcsös és finom tónusok mindenből: tanninok, savak, test. A borkóstoló végén Enikő megkérdezte, akarunk-e valamiből repetát. A pinot-ból kértem egy picit. És még egy picit. És még egy picit.

Ha az ember szeretne két borozás között mozogni egy keveset, érdemes felkerekednie a rengetegben, káprázatosan szép ugyanis a Soproni-hegység. A turistautak kiépítettek, nem kell bozótvágóval mászkálni, és a meredek sziklafalaktól sem kell félni, nincsenek óriási magaslatok sem arrafelé. 

Van viszont számos kilátó, amelyek tetejéről az osztrák Schneebergtől a Fertő-tóig ellátni, van egy ciklámen nevű tanösvény is, amely a környék faunáját és flóráját ismerteti (például az ehető madársóskát, amelyből rendesen falatoztunk a túra során). Néhol termetes fenyők, néhol vaskori halomsírok szegélyezik az utat és ha éppen nem a ciklámen virít, akkor gyöngyvirágban gyönyörködhetünk.