2015. január 28.

Két hárslevelű, amit muszáj megkóstolni

Előrebocsátom: sosem voltam hárslevelű-fan. Mézes-virágporos illata, fura íze sosem hozott lázba, az első korty után egyszer sem kívántam a másodikat. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy én valaha erről a fajtáról áradozzak, ismerősöknek ajánljam, vagy akár egy percig is szomorkodjak, mert az utolsó cseppig elfogyott. Aztán tessék, mindez valóra vált.


Be kell vallanom, soha nem is vettem a fáradtságot, hogy igazándiból megismerjem a hárslevelűt. Néhány kellemetlen próbálkozás után már egyáltalán nem érdekelt, hogy választ találjak a következő kérdésekre: mit tud a fajta, mit képes kihozni belőle egy igazán jó borász, változik-e borvidékenként a karaktere? Már a nevéről is mindig a hársfavirág-mézre asszociáltam, de ez max egy csekélyértelmű medvebocsnak lehet lelkesítő, engem inkább lelombozott. Két palack somlai azonban megváltoztatta a hárslevelűkről kialakult világképem és most már felfedezni vágyok, tapasztalni, szóval ide nekem az összes fellelhetőt!


Elsőként Györgykovács Imre 2011-es Nagy-somlói hárslevelűje került a poharamba. Rögtönzött vakkóstolót rendeztünk, férjem ugyanis eltakarta előlem a címkét, még csak véletlenül sem akarta elárulni, hogy egy nemszeretem-fajtát vett elő, kíváncsi volt a reakciómra. Kóstolás után csak ennyit mondtam: nem rossz. Majd megkérdeztem: melyik vulkánról való? Az ásványosságot azonnal és erőteljesen érezni lehetett rajta, a fajtát azonban egyáltalán nem. Amikor megmutatta a címkét, nem akartam hinni a szememnek. Gyorsan ittam még egy kortyot belőle, majd még egyet. És még akkor sem hittem el, hogy hárslevelűt iszom. Illatában a citrusok, a zöldalma és, ahogy fent írtam, az ásványosság dominál, a lépesméz csak a sokadik szippantásra jön elő.  Ízében szintén citrusok a meghatározó jegyek, erős mineralitással, nagyon komoly savakkal, közepesen hosszú utóízzel. Nagyon nekem való bor, és ha elárulom, hogy a kedvenc gyümölcsöm a grapefruit, akkor ezzel meg is magyaráztam mindent.


Ezután egy sokkal komplexebb bort kaptam, amely már határozottan több fajtajelleget produkált, mégsem akartam abbahagyni a kóstolást. Szép, szalmasárga árnyalatú, illatában először itt is az ásványokat lehetett érezni a hordós érlelés jegyeivel együtt, de az előzőhöz képest sokkal erőteljesebben támadt a mézes-gyümölcsös illat. Íze egyenes folytatása volt az illat által megélt élménynek. Lendületes savai és a minerális ízjegyek uralták a kortyot, lecsengése olyan hosszú, hogy az ember akár háromszor is témát válthat, mire észbe kap, hogy nincs a szájában semmi, s talán újra kortyolni kéne.

Hogy ez a két bor ennyire megtetszett nekem, komoly szerepe van a termőhelynek. Somlói (somlai?) borok egyedi ízvilágot képviselnek, de eddig főként a juhfarkért rajongtam onnan, na meg egyes furmintokért. Nem hiszem, hogy egy löszös talajról származó hárslevelű is ilyen hatást gyakorolna rám, mint a fent említett kettő, de ezek után most már semmit sem merek határozottan és végérvényesen kijelenteni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése