2015. július 23.

Amiért a Veuve Clicquot-t szeretjük

Sokszor eljátszottam már a gondolattal, hogy ha lehetséges lenne az időutazás, melyik évszázadba mennék vissza, kivel találkoznék szívesen, kinek a hétköznapjaiba kukkantanék be, s kit kergetnék őrületbe a szűnni nem akaró kérdéseimmel. Persze a listám állandóan változik, főként attól függően, milyen élmények érnek. Azért vannak rajta állandó szereplők, például Benjamin Franklin, Leonardo da Vinci, Báthori Erzsébet vagy Herman Ottó, de jelen pillanatban egy özvegyasszony az, akihez néhány koccintás erejéig örömest visszautaznék a franciaországi Reimsbe, a 19. század elejére. Abba az időszakba, amikor Napóleon épp hatalma csúcsára jutott.


A szóban forgó hölgy, Barbe Nicol Ponsardin 1777-ben született és 21 évesen ment hozzá Francois-Marie Clicquot-hoz. Boldogságuk azonban nem tartott sokáig, férje hat évvel később meghalt. Ám az özvegyet keményebb fából faragták annál, minthogy kétségbeessen, amiért egy három éves kislánnyal a karján támasz nélkül maradt. Ő inkább – a társadalom legnagyobb megrökönyödésére - kezébe vette a családi üzlet irányítását. A megélhetésüket biztosító pezsgőgyár forgalma akkor évi 60 ezer palack volt, s nemcsak Franciaországba, hanem a kontinens legnagyobb államaiba is szállítottak a bubis italból. De csak addig, míg Napóleon bele nem köpött a levesükbe: a császár hatalommániájának köszönhetően Anglia megtámadásával az egyik legnagyobb megrendelőjét veszítette el az özvegy. Szinte egyik napról a másikra.

Madame Clicquot-nak azonban szent meggyőződése volt, hogy „ami nem töri meg az embert, az erősebbé teszi”, úgyhogy minden sorscsapás ellenére további komoly összegeket invesztált az üzletbe és újításokba fogott. Pincemesterével együtt rájöttek, hogyan lehet eltávolítani a seprőt az üvegből, s hogyan lehet beállítani tirázs likőr hozzáadásával a pezsgő édességét-szárazságát. Mert igen, egészen addig a pezsgők zavarosak voltak, s csak nyomokban hasonlítottak ahhoz a csodákhoz, amiket ma ihatunk. Újításával termékei hatalmas népszerűségre tettek szert, olyan sebességgel hódították meg a világot, amilyet Napóleon még csak elképzelni sem tudott. Amikor Madame Clicquot 1866-ban meghalt, cége már évente 750 ezer palack pezsgőt forgalmazott, s azóta is a buborékpiac egyik legmeghatározóbb szereplője.



Mondjuk, nem véletlenül. Egy Veuve Clicquot Brut-vel nehéz betelni. A pezsgő pinot noir, chardonnay és pinot menuier házasítása. A pohárban gyönyörű aranysárga színe van, s ami elsőre feltűnik illatában és ízében, az az intenzív gyümölcsösség. Nagyon finom őszibarackos illattal hódít. Érezni persze az élesztős jegyeket is, de a barack és a leheletnyi vanília háttérbe szorítja mindazokat. A buborékjai finomak, nem szúrósak, inkább cirógatóak, mint általában a champagne-oknak. Szép szerkezetű, elegáns, izgalmas pezsgő, ünnepi alkalmakra való különlegesség.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése