2015. szeptember 28.

Régi és új

Borfesztiválokon mindig az új szerelmet keresem. Színhez, fajtához nem ragaszkodom, de a komolyabb testhez igen. Legutóbb is hasonló elhatározással indultam neki, ám olyan gyorsan hagytam el eredeti tervem, mint gazdáját a hűséges négylábú, ha megérzi a sült kolbász illatát. Megjelent előttem a korábbi nagy Ő, és onnantól kezdve semmi új nem érdekelt. Elegáns stílusával azonnal eszembe juttatta egykori közös élményeinket, emlékezetes kalandunkat.


 A viszontlátás nemcsak az örömöt, de a gonosz némbert is előcsalta belőlem. Kétkedve, szinte pökhendien közelítettem meg. Úgy gondoltam, 2007-esként már csak árnyéka lehet önmagának, az egykori izmos vadállat rég kihunyt belőle. Aztán leesett az állam. Mert nyolc évesen még mindig nem hanyatlik, nem öregszik, nem áraszt fura szagokat. A csúcson van. Energikus, testes, kívánatos. A Jackfall pincészet klasszikus bordói fajtája méltó a nevéhez: Grand. A cabernet-knek és a merlot-nak hála, keverednek benne a fekete bogyós gyümölcsök az erős fűszerekkel. Komoly savak őrzik annak a fergeteges évjáratnak az aromáit. Még mindig óriási, még mindig mámorító.
 

Miután kinosztalgiáztam magam, megakadt a szemem egy kékfrankoson is. Címkéje az előbbi szöges ellentéte: egyszerű, letisztult, puritán, ám mégis volt ott valami vonzó. Egy varázsszó, mely többet mond minden egyéb jelzőnél: reserve. Szerencsére a déli borvidéken is egyre többen szavaznak bizalmat ennek a fajtának önálló borként, s már nem csak rozék alapanyagául szolgál, vagy házasítások alkotóelemeként. Heumannék is így gondolták, és micsoda bort készítettek belőle 2012-ben! Csupa lendületesség, napsütés, vidámság. Ragyogó bíbor színű, fűszeres, meggyes bor, élénk savakkal. Ki sem tudtam várni, milyen hosszan marad meg a szájban az íze, mert azonnal újra töltettem a poharamba. Merészségnek tűnhet leírni, de nem vagyok egy szívbajos fajta, úgyhogy vállalom: azt hiszem, megtaláltam Villány legjobb kékfrankosát.
 

A nap végére már csak az igazi bohóság maradt. Depes Mór névvel megjelenni előttem egyet jelent az azonnali kóstolással. Aztán már csak arra eszméltem: megvan az új kedvencem! rajnai rizling, chardonnay és ezerjó házasítása, mely a palackozás előtt még pihent egy kicsit – egészen pontosan négy hónapot – új fahordóban. Lövésem nincs, honnan jött a borásznak, Miklós Csabinak ez a név, nekem azonban beugrott egy élmény. Pont annyira szakadt az eső életem egyik legjobb Depeche Mode koncertjén a Kisstadionban, mint amikor Depes Mórt kóstolgattam a Várban. És már dúdoltam is:

„All I ever wanted,
All I ever needed,
Is here in my arms...”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése