2016. szeptember 6.

Az Amarone hazájában

A szőlőnek van ízlése. De még milyen jó ízlése! Tudja, hol kell gyökeret verni. Az a terület, ahol nagy mennyiségben megtalálható, valószínűsíthetően a világ legszebb vidékei közé tartozik. Így van ez Olaszország egyik legnagyobb bortermelő régiójával, Venetoval is. Északról a Dolomitok határolják, nyugatról a Garda-tó, délről pedig a legromantikusabb városok: Verona, Padova, Velence. Olyan borvidékek tartoznak ide, mint a könnyed vöröseiről híres Bardolino, a fehérben utazó Soave vagy az Amarone hazája, Valpolicella. Az ember nem tud úgy végigautózni a környéken, hogy ne szőlőföldek határolják útját. Lélegzetelállítóan szép, dimbes-dombos térség. Az absztinenseket is rabul ejti, nemhogy a borok kedvelőit.




Ahhoz, hogy a régió történetét, az ottani borokat és a készítési eljárásokat megismerjük, a legpraktikusabb lépés bejelentkezni valamelyik helyi „nagysághoz”. Mi a Zoninhoz mentünk, Olaszország egyik legjelentősebb családi borgazdaságához. Hét különböző borvidéken 11 birtokot irányítanak. Úgy gondoltuk, ha valakitől, hát tőlük lehet tanulni. XXXL-es méretük ellenére úgy fogadtak minket, a külföldről odatévedt egyéni turistákat, mintha az elmúlt évtized legünnepeltebb celebpárosa lennénk. Három órán keresztül csak velünk foglalkoztak, etettek-itattak, meséltek, szórakoztattak, pedig pontosan tudták, hogy az a néhány euró, amit mi otthagyunk, nem oszt, nem szoroz az éves bevételük tekintetében.


A Zonin család 1821 óta termel szőlőt és készít bort, ám csak 1921-ben döntött úgy a dédapa, Domenico Zonin, hogy piacra dobja borát. Ma már a hetedik generáció igazgatja a gazdaságot. Évi 25 millió palackot gyártanak és a világ 69 országába exportálnak.

A család bázisa Gambellarában van, egy pici városban, Soave közvetlen szomszédságában. Hiába a közelség, a város nem tartozik a híres Soave borvidékhez, ám ez nem volt mindig így. Történt ugyanis, hogy a helyiek annyira büszkék lettek saját boraikra, hogy Gambellara néven szerették volna palackozni termékeiket, így kiváltak Soave biztonságot adó felügyeletéből. A céljukat elérték, ma már saját néven árulhatják boraikat, csak éppen a helyi piacon kívül esélyük sincs az értékesítésre, hiszen a kutya nem ismeri Gambellara-t. Pedig azok a fehérek is nagyszerűek. DOC minősítésű területen, Soave-hoz hasonlóan vulkanikus talajon termesztett garganega szőlőből készült borok, jó aromákkal, feszes savakkal. Úgy vélem, a kisebb termelők már irgalmatlanul megbánhatták a nagy önállóskodást.


Zonin vörösborai elsősorban Valpolicella borvidékről származnak. Valpolicella DOC Chianti után a második legfontosabb DOC minősítésű vörösbortermelő vidék az országban. Az ültetvények Veronától északra, mészköves, gránitos lejtőkön helyezkednek el. Sok gyönyörű borvidéken jártam már életemben, de ez egyike azoknak, amelyeknek sikerült nagyon megragadniuk. Amerre a szem ellát, hepehupás a táj, szerpentinek kanyarognak fel a hegytetőkre, majd le a völgybe. A szőlőültetvények egyhangúságát csak néha törik meg olajfa ligetek, a háttérben pedig mindenütt az Alpok hegycsúcsai magasodnak, mint oltalmazó óriások. Elszántan védik a borvidéket a hideg északi széltől.



Főbb szőlőfajták arrafelé a corvina veronese, a rondinella és a molinara. Az olaszok szeretik az őshonos típusokat, csupán jelentéktelen részt foglalnak el a világfajták. A terület keresztszülei a római hódítói voltak, a környék jellemzői alapján adtak nevet ennek a csodálatos tájnak: VAL – valley, POLI – cities, CELLA –cellars. 


Valpolicella „alapbora” könnyed, gyümölcsös vörösbor, melyet legjobb fiatalon fogyasztani. Ám a terület nem is erről, hanem az Amarone-ról híres. Az Amarone della Valpolicella DOCG borokhoz a fürtöket három hónapig szárítják, aszalják, majd a préselést és az erjesztést követően még legalább két évig érlelik jókora hordókban. Az eredmény egy testes, sötét színű, magas alkoholtartalmú (16 %-os), csokoládéra, szederre, konyakmeggyre emlékeztető vörösbor. Nem édes egyáltalán, s igazából a hatalmas test miatt a magas alkohol sem lóg ki. Tökéletes egyensúlyban van. Létezik az Amarone-nak ripasso változata is, amely úgy készül, mint nálunk a tokaji máslás (Ripasso azt jelenti, újra erjesztett). Az Amarone készítése során megmaradt, nem kipréselt szőlőhéjat az alap valpolicella borhoz adják, így abban újra beindul az erjedés. Ennek köszönhetően a borban megemelkedik a tannin és az alkoholszint, s sokkal komplexebbé válik. Bevallom, a ripasso borok nekem még jobban ízlettek.


Kérdeztem vendéglátónkat, hogy ő mikor szokta inni ezeket a borokat, hiszen ételhez túl erősek, egy-egy pohárnál többet nem is lehet belőlük meginni egyszerre. Az olaszok könnyedségével válaszolt: elheveredek a kanapén, bekapcsolom a tévét, kicsi tálkákba szedek aszalt gyümölcsöket, csokoládét, esetleg mogyorót, ezeket majszolgatom, miközben kortyolgatom a bort, s élvezem az életet. La Dolce Vita. Imádom Olaszországot!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése