Már Szarajevóban tökéletes képet kaphatunk arról, milyen is
valójában ez az ország. Az óváros felé vezető út mellett sorakoznak a szanaszét
lyuggatott panelházak, amelyek hiányzó darabjait mára sikerült ugyan pótolni,
de csak téglával. Látványuknál már csak az emlék szomorúbb, amit megidéznek. Azt,
hogy hirtelen haragú emberek földjén járunk, némi terepszemle után sejteni
lehet. A városháza ablakait fekete füstnyomok veszik körbe: a legutóbbi
tüntetés nyomai. Egy átlagos napon azonban a turista mindebből semmit nem
észlel. Tökéletes nyugalomban merülhet el Szarajevó építészetének
tanulmányozásában, mely egyébként európai szemmel elég különösnek tűnik. A
Monarchia által hátrahagyott középületek és a török műemlékek között sorminta
szerűen tűnnek fel a vallási sokszínűséget igazoló imahelyek: a szerb ortodox
templomot rendszerint egy római katolikus követi, majd néhány dzsámi.
Az óvárosban a szemünk előtt készítik a réztárgyakat az apró,
ám annál zsúfoltabb boltocskákban. A kávézók mindig tele vannak, de nőt és
férfit csak egyetlen esetben látni egymás mellett üldögélni: ha külföldiek. Az
óváros keskeny, kacskaringós utcáit a legjobb egy frissen sült burekkel a
kezünkben felfedezni. A szaftos, töltött rétestészta illatának úgyis
képtelenség ellenállni. Ráadásul két perc alatt be lehet falni és egész
délelőttre eltelít. Én azonnal a rajongója lettem, mint ahogy az ottani
embereknek is. Kedvesek, segítőkészek, s néha igencsak meglepőek. A borboltos
például tökéletes angolsággal magyarázta nekem a borvidékeket, a helyi szőlőfajtákat,
majd megjegyezte, hogy mennyire tetszik neki a budapesti DiVino Borbár... Aztán
ajánlott egy helyi bort, amit már itthon kóstoltam meg, s azonnal tudtam: nem
véletlenül választotta ezt nekem, az ízében egész Bosznia-Hercegovina benne van.
A boron azonnal érződik, hogy temperamentumos nép készítette,
mert tüzes és szenvedélyes. Fantasztikus fűszeresség lengi körbe a gyümölcsös
ízeket. Testes, élettel teli itóka, hatalmas adag elraktározott napsütéssel. Hercegovina
délebbi részén, a mostari borrégióban termett a szőlő, ott, ahol kora tavasztól
késő őszig tombol a nyár. Lehetetlen is,
hogy kortyolgatás közben az ember ne Mostarra gondoljon. A városra, amit
totálisan lebombáztak, most mégis eredeti pompájában ragyog. Arra a helyre,
ahol a folyó egyik oldalát a keresztények uralják, a másikat a muszlimok. Ahol
az éttermekben olyan finom pljeskavicát kaphatunk, hogy nem is akarunk több
rántott húst.
A finom Blatinát készítő Skegro család pincészete Ljubuski
városában van, közel Hercegovina egyik legszebb természeti jelenségéhez, a
Kravica vízeséshez. Talán őket is megbabonázta a látvány, amit a 120 méter
széles vízesés-rendszer nyújt, mert vigyáznak a környezetükre: vegyszermentes,
biodinamikus gazdálkodást folytatnak.
Bosznia-Hercegovina egyéb természeti csodákban is
bővelkedik. Blagajban található Európa egyik legbővízűbb karsztforrása, ami nem
is tűnik forrásnak. Olyan inkább, mintha egy folyó törne elő a barlangból,
melynek szája fölé egy muszlim kolostort (tekiját) is építettek. A tekija
egyébként látogatható, de ha valaki lengébb ruhában kísérelne meg bejutni, az
készüljön föl, mert alaposan bebugyolálják.
A borok szerelmeseinek leginkább a Hercegovina déli
csücskénél fekvő Trebinjét érdemes meglátogatniuk. A városban és környékén is
rengeteg pincészet található. Szombat délelőttönként óriási piacot tartanak a
fő téren, ahol a házi készítésű lekvárokat, sajtokat, no meg nemzeti kincsüket,
az ajvárt próbálják a kofaasszonyok az emberre tukmálni, többnyire sikeresen. A
város fölé magasodó dombon egy gyönyörű szerb ortodox templom és kolostor
található, na meg olyan panoráma, amivel nehéz betelni.
Ha mindez még nem lenne elég vonzó, elárulom, hogy Trebinjében, ami 30 km-re fekszik Dubrovniktól, s 40-re a Kotori öböltől, körülbelül 100-150 euróért lehet egy hétre négyfős apartmanházat bérelni. Van még kérdés, vagy megvan a jövő évi úti cél?
