2017. március 15.

Volt egyszer egy pezsgőgyár Tatán

Tegye fel a kezét, aki tudja, hogy a vizek városa borban is igen jól ellátott! Hát, igen. Valahogy nem igazán él az emberek tudatában, hogy Tata a Neszmélyi borvidék egyik meghatározó települése, s hogy a hegyek és a tavak mellett a szőlőföldek is jelentősen hozzájárulnak a kedvező összképhez. Arról pedig már végképp csak a helyieknek van fogalmuk, hogy egykor híres pezsgőgyár is üzemelt a helység határában. Gróf Esterházy Ferenc gondolta úgy a 20. század elején, hogy a már létező szeszfőzdét valami nemesebbre cseréli, és frissítő buborékokat hoz a városba.


Mondjuk úgy, gróf Esterházy Ferencnek volt kitől örökölnie az élet szeretetét, élvezetét, hiszen felmenői is imádták a pezsgést. Nagybátyja, gróf Esterházy Miklós a lósport és a művészetek megszállottja volt. Apja által létesített lóversenypályát snassznak találta, úgyhogy csináltatott egy újat, fedett lelátóval, nyári istállóval, zenepavilonnal, fogadóirodával, vendéglővel, kávézóval, borozóval, sörkimérővel, illemhellyel, vízelvezetéssel. Mindezt 1886-ban. A pestiek és a bécsiek özönlöttek a versenyekre, a Keleti pályaudvarról például különvonatot is indítottak oda. De hogy a lóversenyekre összegyűlt főúri vendégek este se unatkozzanak, a gróf egy színházat is felépíttetett. Ebben a közegben nőtt fel Esterházy Ferenc, így nem meglepő, ha úgy gondolta, mindehhez már csak a pezsgő hiányzik. Az egykori szesz- és sörfőzdét átalakította pezsgőgyárrá, mely 1905-től a háború végéig üzemelt. A pezsgőhöz az alapanyagot a grófi uradalmak szőlői (Baj, Bánhida, Tata, Devecser, Neszmély, Somló) biztosították, francia gépeket hozatott, s nem kispályázott: vezetőnek megszerezte a Moet & Chandon pezsgőmesterét.

A pezsgőgyár épülete ma.

A pezsgőgyárhoz hatalmas, öblös pincerendszer tartozott, s tartozik ma is. A boltíves, öreg falak helyenként 120 centiméter vastagak, s jelenleg is kifogástalan állapotban vannak. Mivel a gyár egy agyagdombra épült, az alapanyag helyben rendelkezésre állt. A kibányászott agyagot a téglagyárban kiégették, s végül ezeket építették be a falakba. 


Az épületben voltak a munkahelyiségek, a töltő, a dugaszoló, és a drótkötő gépekkel. A pince egyik ága borraktározásra, a többi folyosó akár 200 ezer palack pezsgő érlelésére és elhelyezésére is alkalmas volt. Esterházy gróf háromféle pezsgőt készíttetett: a félszáraz Lakodalmast, a száraz Áldomást és az extra száraz Billikomot. Keresett és sikeres termékek voltak ezek. 1934-ben 3 pengő 60 fillér volt egy üveg Áldomás. S hogy ez mennyire volt drága vagy megfizethető, gondoljunk a ’30-as évek nagy slágerére: „havi 200 pengő fixszel, ma egy ember könnyen viccel”…

Korabeli újsághirdetés. Forrás: hungaricana.hu
Az egykori pezsgőgyárba a múlt héten – ha csak egyetlen napra is, de - visszatért az élet. A Neszmélyi Borút Egyesület szervezésében húsz borászat mutatkozott be a nagyközönségnek borkóstoló (borfesztivál?) keretében. Noha a borvidékről az átlagember igen keveset tud, aki ott volt, megtanulta: érdemes a neszmélyi borokra odafigyelni, mert egyre több különleges és finom tétellel találkozni. Például a dunaszentmiklósi Kősziklás Borászat fehérboraival. Engem már Királyleánykájuk is meggyőzött, élettel teli illatával, gyümölcsösségével, melyet pont annyi sav támogat, hogy bármikor jóízűen kortyolgassam egy nyáresti beszélgetéshez vagy egy rukkolás pizzához. Aztán töltöttek nekem 2015-ös Juhfarkjukból is. Na, ott már igazán meglepődtem. Nemcsak azon, hogy juhfarkot kóstolok a Neszmélyi borvidékről (állítólag 100 évvel ezelőtt fő fajta volt ott), hanem az ízén is. Csonthéjas gyümölcsök szórakoztak a számban és komoly savak járultak hozzá a hosszú lecsengéshez. Jót tett neki a majd’ egy éves fahordós érlelés. Olyan bor, mellyel simán reklámoznám a borvidéket.  


Különleges ízekkel és fajtákkal kísérletezik Maller Zsolt borász is. Elsősorban a régi magyar fajtákra fókuszál, sárfehérjén kívül valamennyi tétele hordós érlelésű. Amint ránézünk a címkékre, s a nevekre, látszik, hogy filozofikus alkattal van szerencsénk, de így csak még izgalmasabbá válik egy-egy felfedezés. Borai közül engem leginkább a Lélekvándor ragadott meg. Bálint, juhfark és sárfehér fajták házasításával született fehérbor, melyet bármikor megbontanék. Akár egy olyan beszélgetéshez is, mely arról szólna, miért nem kísérleteznek többen a magyar fajtákkal, miért kell mindig a chardonnay-t erőltetni, amikor itt van nekünk például a bálint? Apropó, kóstolt már valaki bort bálint szőlőből? Ha nem, irány Kocs! A Lélekvándort ugyanis nem lehet máshol kapni, csak Maller Zsolt pincéjénél. De az utazás megéri. Garantálom. 


2017. február 10.

Pinot vakkóstoló

Pinot noir borokat vakon kóstolni nemcsak hatalmas élmény, de valóságos kihívás is. Nagyon kell ismerni az egyes országok, régiók, borvidékek jellegzetességeit, hogy kitaláljuk, honnan származik poharunk tartalma, mert a többi fajtához képest erőteljesebben hat rá a termőhelye, s nagyon sokat változik még a palackban is. Ahány ház, annyi pinot – összegezhetném a legegyszerűbben, de ennyivel nem tudok elintézni egy vakkóstolót, ahol az lenne a feladat, hogy íz, illat, aroma alapján belőjem legalább a földrészt. Aztán persze bonyolódik minden, ha kap az ember egy játékos kedvű szervezőt, aki a pinot kóstolósorba belecsempész néhány egyéb fajtát is…


De miért is megy valaki vakkóstolóra? Egyrészt hogy tesztelje magát, másrészt pedig, hogy tanuljon, mindezt persze könnyed kikapcsolódás formájában. A mi kis csapatunk vakkóstolóját Herczeg Ági szervezte. Ő ezerrel készül a júniusi Master of Wine-vizsgájára, én meg ki nem hagytam volna a lehetőséget, hogy együtt edzek vele. Olyan ez, mintha egy hobbiszakácsnak felajánlották volna, hogy részt vehet Széll Tamás Bocuse d’or-os tréningein. Nem hiszem, hogy ne rohant volna ellesni a technikát, hogy miként kell például petrezselyemolajban konfitálni a körtét vagy gusztusosan tálalni a céklazselét. Engem is érdekelt, hogyan kóstol egy MW-hallgató, mire figyel leginkább, mit érez ki az illatokból, s mire következtet az ízekből. Miből találja ki, hogy az a pinot francia, dél-afrikai vagy új-zélandi? És egyáltalán. Ha nem érezni a pinot-ra jellemző jegyeket, akkor hogyan dönti el, hogy pinot vagy nem pinot? 


Mint megtudtam, például a tanninokból is következtethetünk a fajtára. A pinot noir-nál elől érezzük a szánkban a tannint, úgyhogy akár ez is lehet egy kapaszkodó. Ha pedig egy jellegzetes égett gyógynövényes, bozótos illatot érzünk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy az nem pinot, hanem Dél-Afrika sikerélménye, a pinotage, amit a pinot noir és a cinsault keresztezésével hoztak létre. Nekem ez a fajta annyira nem jött be, talán mert elsőre a rooibos tea ugrott be róla, és hát azt sem igazán szeretem (Kanonkop Pinotage, 2014). Ami viszont nagyon tetszett, az az elsőként kóstolt borunk volt, egy ízig-vérig pinot noir, a klasszikus avaros, gombás, gyümölcsös jegyekkel (Joseph Drouhin Gevrey-Chambertin, 2013). Az ára egy kicsit húzós (18 ezer forint), de hát Burgundiában mi olcsó?  


Izgalmas volt még az új-zélandi Marlborough-ból érkezett Matua Pinot Noir is. A sorban ez volt a legvilágosabb és a legfrissebb is, egy málnás, cseresznyés finomság. Nagyon kellemes volt inni, s a többihez képest az ára is igen kedvező (4850 Ft.). Bármikor szívesen elkortyolgatnám otthon. Mint ahogy az esténk legdrágább burgundiját is (Domain De Montille Les Brouillards Volnay Premier Cru). A mészköves-márgás talajról érkező szőlőt kíméletes préselés után 12 hónapra kicsi hordókba rakták, hogy nekünk igazán jó esténk legyen. Gyümölcsös, fűszeres, feszes savakkal.  Teljesen más érzetet keltett ehhez képest a dél-afrikai Hamilton Russel Wineyards Pinot Noir-ja. Masszívan füstös aromát, már-már füstölt szalonnás jegyeket adott neki a hordó, s az átlagnál magasabb alkoholt (14 %) és a megszokotthoz képest nagyobb testet a melegebb éghajlat.


Jó volt egy este alatt ennyi féle pinot noirt kipróbálni, s ha a vakkóstoló során az országot nem minden esetben sikerült megtippelnem, arra azért büszke vagyok, hogy a sorba becsempészett kakukktojások (Montepulciano d’Abruzzo, Beaujolais, Negroamaro , Barbera vagy a már említett Kanonkop Pinotage) nem babráltak ki velem.

2017. január 7.

Coppola borai

Általában, ha kóstolgatok egy pohár bort, azonnal eszembe jut a borvidék is. Ha jártam ott, akkor azért, ha pedig nem, akkor azért, mert szeretnék oda eljutni. Francis Ford Coppola boraival azonban egészen más a helyzet. Még csak véletlenül sem a kaliforniai Napa-völgy hullámzó szőlősorait látom lelki szemeim előtt, miközben nyitom a palackot, hanem a filmjeit. Beugranak a jól ismert jelenetek, a meghatározó karakterek és már idézem is a kedvenc párbeszédeimet. Kortyolgatom a bort, közben azon gondolkodom, miért vagyok képes ezredszer is végignézni azt, amit már kívülről fújok. 


Itt van például Coppolának ez a jó kis Zinfandele 2013-ból. Gyönyörű, sötét rubin színű. Első szippantásra bogyós gyümölcsöket, s egy kis arabicát lehet benne felfedezni. Ízében is szépen visszaköszön a gyümölcsös jelleg, amihez betársul még egy kis szegfűszeg és jó sok bors is. Fűszeres, komplex, emlékezetes. Ilyennek éreztem én Szicíliát. Ilyennek képzelhette Michael Corleone Apollóniát, mikor először megpillantotta. Egy bordó ruhás nő, aki inkább görögnek tűnik, mint olasznak, s aki veszélyesebb lehet bármelyik fegyvernél. Legalábbis a szicíliai nőkre jellemző mondás szerint. A kedvencem azonban, ahogy Corleone a lány apjának bemutatkozik: „A nevem Michael Corleone. Vannak, akik sok pénzt fizetnének, hogy ezt kifecsegje. De akkor a lánya elveszítene egy apát. Pedig nyerhetett volna egy férjet.”



Aztán itt van még a Diamant-sorozat Pinot Noir-ja, ami igazán rendkívüli.
A Santa Lucia-hegység keleti lejtőjéről származik, ahol korábban merlot-t termesztettek, ám rájöttek, hogy a hűvösebb klíma sokkal kedvezőbb a pinot-nak. Bár érződik, hogy nem burgundi pinot-ról van szó, az avarosság és a gyümölcsösség itt is dominál.


A bor 9 hónapot töltött francia tölgyfahordóban, hogy minden nagy beszélgetés kellő megtámogatója legyen. Mert jó az, ha a fontos mondanivalóknál van egy üveg bor az asztalon. Úgy képzelem, ilyesmi italnak kellett az asztalon lennie akkor is, amikor Michael Corleone hátborzongató higgadtsággal elküldte Moe Greene-t a fenébe

 

A legnagyobb kedvencem azonban a pincészet Director’s sorozatából a Cabernet Sauvignon.
Kiadós ételekhez ajánlanám elsősorban, mondjuk vaddisznó pörkölthöz. Ízében a cabernet-éknél megszokott jegyeket érezni, feketeribizlit, meggyet, jó adag fűszerességet és a fahordós érlelésnek köszönhetően füstös, feketecsokoládés aromákat is.


Nagyon lendületes bor, olyan, amiről csak egyetlen jelenet juthat eszembe: az Apokalipszis most leglátványosabb része. Amikor a harci helikopterek az őrült Robert Duvall vezetésével elindulnak lebombázni a szigetet. Minden apró részlet tökéletes benne, a zene pedig az egészet repíti magával. Az akció közben Wagner Walkürjéből hallható a walkürök lovaglása, hiszen pont ezt láthatjuk: a sziget harcos népéért eljött a végzet, mégpedig szárnyas lovasok képében…. Coppola egyik legnagyobb húzása.