2017. november 22.

Hosszú hétvége Bordeaux-ban

A világ leghíresebb borvidékére eljutni legalább akkora álomutazást jelent egy borkedvelőnek, mint a Gyűrűk ura-fanoknak Új-Zéland, a tangósoknak Argentína, a szörfösöknek pedig a Hawaii-i Banzai Pipeline. Az én bakancslistámon is szerepelt, ám komolyabban csak akkor kezdtem szervezni, amikor kiderült, fapados járattal is elrepülhetek Bordeaux-ba. Egyértelmű volt, hogy a hétvégi kiruccanás nem terheli majd meg a pénztárcámat, az a pár nap pedig pont elégséges arra, hogy megtudjam: érdemes-e később egy hosszabb időre visszatérni a legnagyobb francia borvidékre, vagy csak egy túlmisztifikált szőlőskert az egész? 


Bordeaux-ba az út 2,5 óra, s ha jól foglalunk, akkor a repülőjegyet is megússzuk egy Budapest-Villány retúr vonatjegy árából. A reptér viszonylag közel van a belvároshoz, a helyi busz egyenesen Bordeaux központjába szállít, mindösszesen 1,6 euróért. Ha egészen odáig kétséges lett volna, hogy borvidéken járunk, a belvárosban azonnal egyértelművé válik számunkra. A zöldfelületeket, az ágyásokat, a le nem betonozott placcokat nem a máshol jól megszokott díszítőelemek - virágok és örökzöld cserjék - uralják, hanem szőlőtőkék. Még a villamosvágányok között is azok díszelegnek. 


A másik fantasztikus ötlete a bordói várostervezésnek, hogy a villamos áramszedőit a város nagy részéről eltüntették: a pályatestbe, egy úgynevezett harmadik sínbe süllyesztették. Így nyugodtan lehet csodálni - és persze fotózni - a klasszikus, neoklasszikus épületeket a világörökségi címmel rendelkező történelmi városrészben. 



Bordeaux egyébként nem egy óriási város, látnivalóit egy nap alatt kényelmesen, gyalogosan is felfedezhetjük. Az épületek halvány, tojáshéjszínű mészkővel borítottak, s egészen egyedi hangulatot adnak a napsütéses eső városának. (Igen, ezzel a két szóval el is mondtam mindent az ottani időjárásról.) A kötelező látnivalók (a Nagyszínház, a Szent André katedrális, a Place de la Bourse, stb.) a közel vannak egymáshoz, könnyedén megtervezhető egy olyan sétaút, mely valamennyi nevezetességet érint. 

Bordeaux legismertebb helyszíne, a Place de la Boruse, ahol mindig nyüzsögnek a turisták


Kilátás a Szent André katedrális harangtornyából
De akár cél nélkül is barangolhatunk az óváros girbegurba utcácskáin, előbb-utóbb úgyis valami jó helyre érkezünk. Például egy borbárhoz, ahová mindenképp érdemes beülni kóstolóra, akkor is, ha később a terveink között szerepel egy-egy pincészet vagy château felkeresése. Azt azonban nem árt tudni, hogy a helyi borbárok éttermi engedéllyel rendelkeznek, ez pedig azt jelenti, hogy bort önmagában nem, csak harapnivalóval együtt szolgálhatnak fel. Az étel jellege nincs megszabva, így az lehet egy kisebb sajttál, de akár egy komplett vacsora is. A borbárok finom borokat kínálnak, jó válogatásokkal rendelkeznek. Általában 5-8 euró/pohár áron tudunk kóstolni a leghíresebb területekről, például Saint Emilion, Pomerol vagy akár Medoc borászataitól. 

A borkorcsolyák is igen ízletesek errefelé
Ha azonban kicsivel többet szeretnénk tudni a borokról, a borkészítésről és a szőlőtermesztésről, keressük fel a Garonne partján lévő bormúzeumot, a La Cité du Vin-t. Már az épület dekantálót formázó alakja is különleges, ám az igazán rendkívüli dolgok bent várnak ránk. A kiállítás elképesztően érdekes, ha így működnének az iskolák, senki nem akarna soha egyetlen órát sem lógni. 


Belépéskor a kezünkbe nyomnak egy audioguide-ot, melyről épp azt az anyagot hallgathatjuk, ahol éppen vagyunk. Nincs kötelező menetirány, arra mászkálunk, amerre akarunk, és szinte mindenfelé akarunk, mert mindenhol található valami lebilincselő dolog. Például rögtön az első nagyobb térben van egy mozi. Hatalmas kivetítőkön fut egy film, mely madártávlatból mutatja be a világ leghíresebb borvidékeit, köztük – öröm a szívünknek - Tokajt is. Szemet gyönyörködtető tájak, az ember szinte minden 30. másodpercben újabb és újabb úti célt talál magának, ahogy nézi a felvételeket.

Tokaj-Hétszőlő a háttérben

Később aztán minden állomáson más és más témába áshatjuk bele magunkat. A szőlők elterjedési helyétől, a szőlőfajtáktól, a telepítéstől, a borkészítésen át a hordók megmunkálásáig vagy a pincék kialakításáig. És mindezt persze interaktívan: érintve, szagolva, figyelve, hallgatva. Az egész valóban egy felnőtt játszóház, ahol az i-re a pontot a hetedik emeleten kialakított borbár teszi, ahol kóstolás közben felülről csodálhatjuk a várost. Nem kevesebb élményt jelent a múzeum borboltja sem, ahol tényleg a világ minden tájáról árulnak bort. Egy szentély a bor szerelmeseinek.

Ki lehet próbálni, hányféle illatot fedezünk fel egy-egy borban

A múzeum borboltja

Ha az ember francia borvidéken mászkál, muszáj felkeresnie egy-két château-t. Szerencsére számos borturizmusra szakosodott iroda szervez kirándulásokat a borvidék pincészeteihez, de van olyan birtok, amelyet városi tömegközlekedéssel is felfedezhetünk. Például Bordeaux külvárosában a Château Pape Clément. Az egyik villamos végállomásától nagyjából tíz perces sétára található, Pessac Léognan-ban. Ha csupán egyetlen fotót látunk a kastélyról és a szőlőiről, azt hihetnénk, hogy zöldellő rét, néhány domb, erdősáv meg valami patak alkotja a környezetét. De nem. Az egész egy kertvárosi övezetben található, családi házakkal, boltokkal, iskolákkal, közlekedési lámpákkal körülvéve. 



A pincészet hétvégenként többször is tart vezetett túrát, ám ha nem férünk be egyikbe se, akkor se keseredjünk el, mert felfedezhetjük a kertet, a szőlőt magunk is, és körbejárhatjuk az épületet is. Az udvarban található borboltban pedig meg tudjuk kóstolni a borokat, például a pincészet 2009-es, ikonikus tételét, mely cabernet sauvignon és merlot házasításával készült és melynek palackja csekély 175 euróba kerül. A bor 18 hónapot töltött tölgyfahordóban, s ez határozottan érződik is rajta. Fűszerek és fekete bogyós gyümölcsök adják az élmény alapvető ingereit, de egyensúlyát a markáns tannin alakítja. Klasszikus, elegáns bordói, jól esik kortyolgatni, főleg úgy, hogy a kastély ott tündököl a háttérben. 


 Ha repülővel utazunk Bordeaux-ba, mindenképp érdemes befizetni egy fél napos vagy egy teljes napos kirándulásra a közeli borvidékekre. Olcsóbb, mint autót bérelni, s még vezetni sem kell. Busszal visznek a városközpontból Medoc-ba, Sauternes-be, vagy akár Saint Emilionba. Mi ez utóbbit választottuk. Már az odavezető út is nagyon érdekes. Azt gondoltam, Toszkánához fog hasonlítani leginkább ez a borvidék. De nem. A château-k nem egymástól távol, egy-egy domb tetején álldogálnak, hanem egymás mellett közvetlenül. Mintha egy château-faluban járnánk... Teljességgel hihetetlen.
Saint Emilion városkája pedig egy kövekből kirakott ékszerdoboz, ahol több a borbolt, mint a lakóház. Szűk, kanyargós utcáin könnyű eltévedni, talán a templomtornyok nyújtanak némi tájékozódási támpontot. Nevezetessége a sziklába vájt templom és a hozzá tartozó katakombarendszer, ahová a legenda szerint Szent Émilion csodatévő bencés szerzetest is eltemették. A város körül szőlő, amíg a szem ellát. Meseszép. 

Saint Emilion
A sziklába vájt templomból csupán ennyi látszik kívülről
Saint Emilion szőlői
 Mi a Château de Ferrand pincészethez látogattunk, de bármelyiket felkereshettük volna, hiszen elképesztően nagy a választék, Magyarországról odatévedt borturistának pedig különösen a bőség zavarát jelenti. A pincészet 2006-os, klasszikus bordói házasítása (80 százalék merlot, 10 franc, 10 sauvignon) olyan fiatalnak tűnt, mintha 2015-ös bort kortyolgattam volna. Illatában a feketeribizli keveredik az érett eperrel, és a fűszerekkel. Ízében is nagyon gyümölcsös, de az intenzív hordóhasználattól tanninjai még ennyi idő után is harapósak. El sem merem képzelni, milyen lehetett néhány éves korában. 


S ha már mindent láttunk Bordeaux-ban és kóstolgattunk borokat is, muszáj felkeresni a helyi piacokat is. Sok másik várostól eltérően itt vasárnap délelőtt is nyüzsög a market, persze nem is 6 órakor nyit, hanem inkább 9-kor. Viszont erősen ajánlott éhgyomorra menni, mert fantasztikus ételkínálatuk van, s mindent kötelező frissen, azon melegében kipróbálni. 
Olyan gusztusosan tudják elhelyezni a zöldségeket az árusok!
Egy kis tengeri herkentyű ebédre?
A pékáruknak lehetetlenség ellenállni

A pékáruk, a sütemények természetesen lépten-nyomon szembe jönnek velünk, de amit mindenképp ajánlok: a frissen sütött halnyársat. Különféle halszeleteket pakolgatnak egymásra, citromos olajjal kenegetik, majd hirtelen megsütik. Egyszerű, de nagyszerű. Tőlem lehetett ömlesztve a piacon az osztriga, én erre esküdtem. Pláne, hogy illik hozzá a helyi fehérbor. És hát volt is ott a halas pulttal szemben egy boros gazda, aki úgy örült, hogy érdeklődtünk a sauvignon blanc-ja iránt, hogy még sétáló poharat is kerített nekünk.

Készül a halnyárs
Osztriga minden mennyiségben
És persze csiga
Ez a hétvége a Bordeaux-i borokból szó szerint csak kóstolóra volt elég. Magával ragadott az egész vidék, úgy érzem, fel kell még fedeznem a teljes régiót. A folyó bal partján lévő híres pincészeteket, a tengerpartot, de vissza kell mennem a jobb partra is, például Pomerolba, úgyhogy ha jól számolom, legalább két hétre oda kell költöznöm. De hát ez van, ha az ember mániákusan rajong a borokért és a borvidékekért.

2017. július 28.

Csobánc, banán és rózsakő

Ha a Csobáncot megpillantja az ember, azonnal elkezd bizseregni a lába. Gyönyörű, formás tanúhegy, romos kőfalakkal a tetején, szőlősorokkal az alján. Útba esik Tapolca felé, háttérképet ad a káptalantóti piacnak, de látni Szigligetről és a Kisfaludy kilátóból is. Lehetetlen szem elől téveszteni, vagy figyelmen kívül hagyni. És ha már ennyire ott van, fel kell rá mászni. 


A mindössze 376 méteres Csobánc meghódítása nem igényel különösebb túrázási tapasztalatot vagy átlagosnál jobb kondíciót. Igaz, hogy a turistaút folyamatosan és erőteljesen emelkedik, nincs egyetlen egyenes szakasza sem, ám kis kiterjedésű hegyről van szó, így elég hamar fel lehet érni a tetejére. Ott aztán olyan panoráma tárul elénk, mely kárpótol minden izzadságcseppért. Szinte az egész Tapolcai medence a lábaink előtt hever. A tanúhegyek szépen sorakoznak egymás mellett: a Badacsony, a Szent György-hegy, a Gulács, a Tóti hegy. A távolban még a Somló is tisztán kivehető. A Balaton ezerféle kékben – vagy éppen zöldben - pompázik, attól függően, milyen szögben süt rá a nap. Szőlősorok, présházak, borteraszok, kisebb-nagyobb falvak és erdős részek váltogatják egymást a giccses tájképen.






Csobánc várának egyébként elég szomorú sors jutott, pedig felépítésétől kezdve hősiesen védte a vidéket. Virágkorában ellenállt a legnagyobb török támadásoknak is. Volt a Rátóti Gyulaffy-klán, majd később az Esterházy-család tulajdonában. A Rákóczi szabadságharc idején falai közt kuruc várőrség teljesített szolgálatot. 1707-ben még fityiszt tudott mutatni Rabutin császári tábornok túlerőben lévő ostromhadának, ám két évvel később a császárság mégis felrobbanttatta, hogy ne legyen többé erős, védhető pont. Ma már csupán néhány romos kőfal hirdeti egykori nagyságát.


A Csobánc azonban nemcsak panorámájában fantasztikus. Vulkanikus talaja kiváló szőlőtermesztéshez is. Erről magunk is megbizonyosodhatunk, ha megkóstolunk egy-két helyi nedűt. A legkézenfekvőbb lehetőség a Villa Tolnay borászat, mely a hegy lábánál helyezkedik el. A ház, melyben a pincészet működik, valaha Tolnay Klári első férjének tulajdonában volt. Mivel a színésznő is elég sokat időzött ott, a helyiek elnevezték Tolnay villának. A ház igazi kúriaépület most is, masszív falakkal, oszlopos terasszal. A kilátás pazar, ott üldögélni még egy absztinensnek is felemelő élmény, hát még annak, aki szereti a bort!


A pincészet borai rendkívül jól kifejezik a termőhelyet; testesek, ásványosak, határozott savakkal rendelkeznek. Mindegyiket szívesen ajánlanám, egyet azonban kiemelnék közülük. Egy jellegzetes badacsonyi fajtát, amelyet neve és múltja miatt az átlag borfogyasztók nem szívesen választanak vásárláskor vagy kóstoláskor. A szürkebarátról van szó. Napjainkban a borászok kezdik újra előtérbe helyezni, bár sajnos a többség számára még mindig az egykori édes tömegbort jelenti, holott már régen nem az. A Villa Tolnay szürkebarátja pedig különösen nem. Ez a bor amellett, hogy finom, száraz, rendkívül jó savgerinccel és aromával rendelkezik, egy kicsit játékos is. Ugyanis banánillata van. Viccesen hangzik, de tényleg erőteljesen dől belőle a déligyümölcs. Ízében már nem, ott már hozza a fajtajelleget, de az illata egészen elképesztő. Ilyet máshol tuti nem találni. Elképzelhetőnek tartom egyébként, hogy aki eddig ódzkodott a fajtától, pont ennek hatására választ majd máskor is szürkebarátot. 



A Badacsonyi borvidéken létezik egy olyan fajta is, amelyről – a szürkebaráttal ellentétben – nagyon kevesen hallottak, pedig igencsak említésre méltó. Egy olyan szőlő, melynek korábban csak háttérénekes szerepet szántak, ám kvalitásai miatt mára szólistává avanzsált. Ez pedig a rózsakő. A szőlőt a kéknyelű és a budai zöld keresztezésével állították elő, és valójában csupán egyetlen célért: hogy legyen a kéknyelűnek porzópárja. A kéknyelű ugyanis a többi szőlővel ellentétben csak nőivarú, így önmagában nehezen fordul termőre. Sokáig csak egy-egy tőkét ültettek a rózsakőből a kéknyelű szőlők közé, ám napjainkban egyre többet telepítenek. Fajtabort még kevesen készítenek a környéken, de például Szászi Endrénél vagy a Borbély Családi Pincészetnél megkóstolhatjuk. Utóbbi épp útba esik a Csobánctól a Balaton felé, így mindenképp érdemes betérni hozzájuk. 


A bor illatában inkább virágokat fedezni fel, mintsem gyümölcsöket, de az biztos, hogy egyetlen másik fajtához sem hasonlít. Ízében inkább citrusos, remek savakkal, s hozza a vulkanikus talaj ismertetőjegyét, az ásványosságot. A Borbély család bora pedig különösen: rózsakő ültetvényük a Csobánc lábánál helyezkedik el. A bort kortyolgatni akkor igazán izgalmas, ha előtte már megmásztuk a hegyet. Ennél jobban a Csobáncot megismerni nem lehet. Legyőzni, leküzdeni, a végén pedig megkóstolni.


2017. június 5.

Királyleánykák földjén

A Duna túloldalán, Párkánytól néhány kilométerre található a muzslai szőlőhegy. Nem egy óriási kitüremkedés, de azért elég látványos. A szőlősorokkal futtatott lankák megszépítik az Érsekújvár felé vezető utat. Egybefüggő szőlőterületek helyett kisebb parcellák uralják a képet. Nem véletlenül: családi borászatok földje ez. 


 Mivel a Felvidéken járunk, könnyedén hihetnénk, hogy ennyire északon már nem olyan optimális a szőlőtermesztés, de elég csak a térképre nézzünk, hogy rájöjjünk: a muzslai szőlőhegy Egerrel van egy vonalban. Szlovákia legmelegebb térsége ez, ráadásul a meszes-löszös talaj, a dél-délnyugati lejtők, valamint a Duna és a Garam jelenléte olyan mikroklímát eredményez, ami igen különlegessé teszi ezt a borvidéket. Jó savgerincű, frissítő fehérborokat, könnyedebb vörösborokat, sőt, még késői szüretelésű olaszrizlinget is találunk errefelé. A gazdák kivétel nélkül kiemelik: rendszeresen magas mustfokkal tudnak szüretelni. 



Van egy olyan fajta, amely szinte minden pincészet szortimentjében megtalálható. Ez a királyleányka. Hívják errefelé peszeki leánykának is, de csak az elnevezés más, valójában ugyanarról a könnyed és illatos fajtáról van szó. A legtöbb vidéken házasítások alapját adja, itt viszont önálló borként palackozzák. Lendületes savai nagyon frissé teszik, ízében inkább a fehér húsú gyümölcsök jönnek elő, kiváló nyári itóka. A Borvák Pincészetnél azonban találkoztam egy különleges leánykával is. Ők közvetlenül a szüret után a kipréselt szőlő levét még néhány órán keresztül héjon áztatták, hogy kicsit tartalmasabb aroma karaktereket kapjanak. A folyamatban azonban nem játszott szerepet a hordó, csak a tartály, így a végeredmény egy aranyló színben pompázó, friss, könnyed, reduktív tétel lett. Máshol még nem kóstoltam ilyet. Talán nem véletlen, hogy Muzslai leánykának nevezték el. 



A legnagyobb meglepetést azonban számomra mégsem ez, hanem Becse József pinot noirja okozta. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezen a vidéken ennyire finom pinot-ba botlok, mégis így lett. Már az illata is figyelemfelkeltő volt. Gyönyörű tiszta, fajtajelleges pinot-t szagolhat az ember, ha beleszippant a pohárba, erdős-avaros illatjegyekkel. Ízében is bámulatos: jönnek a piros bogyójú gyümölcsök, amiket éppen, hogy csak megtámogat némi fa. Bár a 66 éves borász hihetetlen szerény, mosolyából látszott: pontosan tisztában van azzal, mennyire jó bort kóstoltat. 


 A muzslai borászok most először rendeztek közösen bortúrát az érdeklődőknek, de remélhetőleg nem utoljára. Ismeretlen vidék ez még számunkra, amit érdemes felfedezni.

2017. május 12.

Kisharsányi kirándulás

Van Villány közelében egy falu, ami csendesen megbújik a Szársomlyó árnyékában, pici utcáit nem zargatják turisták tömegei, idegeneket is csak akkor lát, ha megnyitja kapuit az Ördögkatlan-fesztivál, vagy ha a külterületen lévő pinceóriása, a Vylyan valami programot szervez. Pedig egy villányi kirándulás alkalmával érdemes ellátogatni oda is, egyrészt régi sváb házaiért, másrészt pedig pincesoráért, ami a maga nemében egyedülálló a borvidéken. Arról nem is beszélve, hogy ha úticélunkhoz a közúti közlekedés helyett a vadregényesebb turistautat választjuk, a környék legszebb dűlőit is megismerhetjük közvetlen közelről. A táv nem nagy, 5-6 kilométer (oda-vissza persze a duplája), de a túra miatt egyáltalán nem kell lemondanunk a borkóstolós programokról, hiszen az út elején és végén is várnak a pincék.  


Kisharsány mindig is bortermelő falu volt. Erről nemcsak pincesora tanúskodik, de a korabeli helyi újságokban is olvasni arról, hogy a megyei borversenyeken taroltak borai. Ez azért nem olyan meglepő, ha szétnézünk kicsit a környéken: Kisharsányt szinte minden oldalról körbeveszik a szőlőültetvények. A falu pincesorának szerkezete teljesen különbözik a villányitól, sőt, a villánykövesditől és a palkonyaitól is. A kis présházak nem kapcsolódnak szorosan egymáshoz, hanem szabálytalan sorokban, szórtan helyezkednek el. Az egészet inkább pincefalunak mondanám, kacskaringós utcácskákkal. Ma is vannak működő pincék, vannak idősödő, elhanyagolt présházak, és olyan is akad, amely gyönyörű kúriaépületként kitűnik a többi közül. Befektetők ebben meglátták a fantáziát, felújították, s ma már panzióként üzemel. 





A pincéktől csupán egy karnyújtásnyira található a VylyanSzőlőbirtok, ahol mindenképp megéri elidőzni egy kicsit, mielőtt elindulunk Villány felé. A borokhoz és a finom falatokhoz fantasztikus kilátás társul. Városi embernek ritkán adódik alkalma arra, hogy végtelenített szőlősorokkal körbevett területen kóstolgasson borokat. Ha már ott vagyunk, szerintem vétek kihagyni a pincészet merlot-válogatását, a Pillangót. A bor a Pillangó-dűlő legidősebb merlot ültetvényéről származik (a Pillangó a kisharsányi pincesorok mögött található, szóval aki bejárta a területet, úgy kortyolhatja, hogy már azt is tudja, hol termett a szőlő). Ebben a borban a Villányi borvidék minden jellegzetessége benne van. Mediterrán cucc ez, feketeszederrel, fűszerekkel, s hordós érlelésről árulkodó csokoládés jegyekkel. 


Közvetlenül a pincészet mellett fut a kék jelzésű turistaút, ami elvezet minket Villányba. Az út a legszebb dűlőkön halad keresztül (Fekete-hegy, Dobogó, Agancsos, Ördög-árok). Szokatlan szögből láthatjuk a borvidék ikonikus hegyét is, a Szársomlyót, s csodálkozhatunk, hogy az északi oldala nem is annyira kopár, mint a déli. A hegy felső harmadát buja dzsungel borítja, alatta pedig a szőlőültetvények, ameddig a szem ellát. Az itt elterülő dűlőkben előszeretettel termesztenek olyan fajtákat, melyek a hűvösebb éghajlaton mutatják meg szépségüket, például a kékfrankost vagy a pinot noir-t. 




Az Ördög-árokba érve megint változik a kép. Egy hatalmas völgykatlan tárul a szemünk elé, néhol 20-25 százalékos lejtőkkel. A völgyben sokszor megreked a meleg, párás levegő, s ez a „katlan-hatás” igencsak érződik azokon a borokon, amelyek szőlője innen származik. A dűlő tetejéről belátni az egész környéket, eltévedni sem lehet. 


A dűlőutakon, melyek a vízelvezetést is szolgálják, szépen-lassan lecsoroghatunk a város irányába. Villány határában szerencsére már vár néhány kellemes terasz, ahol kipihenhetjük az út fáradalmait. A kirándulás után hihetetlenül jól tud esni egy jól behűtött habzó bor vagy egy friss rozé. Pásztázhatjuk közben a szőlőültetvényeket, elmerengve azon, merre mászkáltunk, hányféle dűlőn mentünk keresztül, és hogy milyen területeken ismertünk meg.